Szakértő mondta ki: durva drágulás vár a magyarokra idén

A régióban már így is nálunk a legmagasabb.

A 95-ös benzin literje 658, míg a dízelé 720 forint egy budapesti kúton. Egy másik kúton a tankolás literenként 659 és 722 forintba fog kerülni. Mivel a piac diktál, még ennél is magasabbak lehetnek az árak.

Pletser Tamás olajipari szakértő úgy véli: az év második felében akár a

literenkénti 800 forintos

benzin-és dízelárak is megjelenhetek. A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint ez a szám irreális, bár a 3-5 százalékos emelést ők sem tartják kizártnak.

„Én azt gondolom, hogy a gázolaj nem fog 750 forint felé menni hosszabb távon sem, és a benzin piacárnál is normalizálódik fog a helyzet. Egy 670-680 forintos maximumokat gondolok én csak”

– mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

A régióban Magyarországon kell a legtöbbet fizetni a 95-ös benzinért.

Néhány piaci szakértő szerint ennek az oka a dupla árrés. A Független Benzinkutak Szövetsége azonban állítja: a kétszeres árrés nyeresége nem a kutasok zsebében landol. Ebből olyan költségeket fedeznek, mint a shopok után fizetett kiskereskedelmi adó vagy éppen a 27 százalékos ÁFA.

„Azt látjuk még, hogy az üzemeltetési költségek, amik a benzinkutakat érintik, jelentősen megnövekedtek. Tehát egy példát mondok, mi 24 forintért vettünk egy kilowattóra áramot, most ugyanazt a kilowattot 300 forint fölött vásároljuk, tehát nagyon jelentősen megnövekedtek az üzemeltetési költségek”

– mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke, hozzátéve, hogy a magyar üzemanyagárak tartósan magasabbak maradhatnak, mint a régiós országokban.

Ez részben azért van, mert az árstop miatt eltorzult a piac. Illetve azért, mert a Robin Hood-adót, vagyis az ellátókra és kereskedőkre kivetett jövedelemadót éppen januártól emelte 41%-ra a kormány.

Balogh József energetikai szakértő szerint ,,ameddig ezek maradnak, addig a magyar piacnak nincs esélye arra, hogy utolérje az olcsóbb piacokat a régióban”. Csak ezen a héten két alkalommal is drágult a kutakon lévő üzemanyagok literenkénti ára.

.

(via atv.hu)

Valódi Hírek