Koncz Zsuzsa: Csak néhány évig volt demokráciának nevezhető kormányzás Magyarországon

„Nekünk több mint kétszáz év hátrányunk van.”

Koncz Zsuzsa, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő az rtl.hu-nak adott interjút, melyben a népszerű előadóművész a francia demokráciát állította párhuzamba a magyarral. Szerinte a franciák a forradalom óta ismerik és gyakorolják a demokrácia műfaját.

„Nekünk több mint kétszáz év hátrányunk van velük szemben. Itt mindenről megy a vita, döcögősen alakul a közös nevező, és aztán hogy azt be is tartsuk, még nehezebb. (…) A rendszerváltást követően

csak néhány évig volt nagyjából demokráciának nevezhető kormányzás Magyarországon.

Feltehetően ez az idő kevés ahhoz, hogy igazi demokratikus hagyomány alakuljon ki”

— fogalmazott, hozzátéve, a rendszerváltásban nem csalódott, sokkal inkább abban, ami utána jött.

„Abban az oda-vissza teszetoszaságban, ami az elmúlt kb. 15 évet jellemzi, melyben szinte lehetetlen szilárd pontot találni”

— mondta.

Az énekesnő kitért az oktatás helyzetére is. A tanárok helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Felfoghatatlan, miért kell az oktatás, a tudás, a szellemi munka, egyáltalán a magyar értelmiség presztízsét tönkretenni. Mitől gondolhatja bárki is, hogy értelmiség nélkül boldogulhat egy ország?”

A portál felidézte, hogy egy március elején adott interjújában, egy héttel azután, hogy az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát, népirtásnak nevezte az oroszok tetteit. Ezzel kapcsolatban elmondta, azóta ez sajnos fokozottan igaz, és

az orosz agresszor egyre rémisztőbb.

„Semmi egyéb nem látszik rajta, mint hogy legszívesebben a földdel tenne egyenlővé egy hatalmas országot, írmagját is kiirtaná egy nemzetnek. Szó se róla, az orosz nagyhatalmi törekvéseknek történelmi hagyományai vannak. De ezek végzetesen rossz hagyományok”

— jelentette ki.

Koncz Zsuzsa A Békét és reménységet című dalát fogja előadni az év utolsó napján a csatornán.

(rtl.hu)

Valódi Hírek