Nagyon kiakadtak a független benzinkutasok, amiért csúnyán átverték őket Orbánék

A kormány nem támogatást adott, csak az elmaradt kifizetéseket pótolja.

Félrevezetőnek értékelte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteki bejelentését a kisbenzinkutak kormányzati támogatásáról a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke.

Gépész László úgy látja,

a kormány valójában nem támogatást ad, sokkal inkább csak az elmaradt előlegeket fizetik ki, azokat is több hónapos késéssel.

A Népszava arra hívta fel a figyelmet, hogy az FBSZ szerint a kormány márciusban hozott, azóta többször módosított rendelete alapján ezt a pénzt a benzinkutaknak előlegként kellett volna megkapniuk, nem több hónapos késéssel.

Ezen felül pedig még ez a késve kifizetett támogatás is csak a márciustól októberig tartó időszakra vonatkozik, pedig az üzemanyagon tavaly november 15-től idén december 7-ig volt ársapka.

Ebből következően

a független benzinkutakat üzemeltető magyar családok összes vesztesége a százmilliárdot is elérhette,

miközben a kormány, ha minden beígért támogatást kifizet, összesen legfeljebb 18 milliárd forinttal segíti őket.

„Az egész ársapka-rendszer valódi vesztesei kizárólag a kisbenzinkutakat üzemeltető magyar családok voltak, akiknek összes vesztesége elérheti a 100 milliárd forintot is, miközben a kormányzati támogatás – ha mindent kifizetnek – kevesebb lesz, mint 18 milliárd”

— közölte az alelnök.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek