Előrejelzés: Nincs vége a drágulásnak, pokoli év vár ránk gazdaságilag 2023-ban (+videó)

Kálmán Olga szerint csak Dobrev Klára Árnyékkormánya hozhat megoldást.

Az orbáni infláció decemberben a 27 százalékot is elérheti, a drágulás pedig jövőre is velünk marad és elérheti a 19 százalékot — közölte a komolyan vehető gazdasági előrejelzések alapján Kálmán Olga, az Árnyékkormány szóvivője.

Hangsúlyozta: Orbán Viktor hiába fejtette ki, hogy jövőre egy számjegyű inflációt vár, a Mikulás ezek szerint nem kapta meg a levelét.

Kálmán Olga közölte:

a valós infláció ennek a duplája lesz.

„Eddig is Európa inflációs rekordere voltunk. Láthatóan azok is maradunk. Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök addig tovább fog drágulni az élet és a bevásárlás”

— mutatott rá, hozzátéve, az Árnyékkormány szerint Európa legmagasabb élelmiszeráraiban valójában az orbáni inflációt fizetik meg a magyarok.

„Orbán tönkretette a forintot, hagyta elszabadulni az államadósságot, és a 12 éve tartó lopással elveszítette hazánk uniós támogatásait”

— sorolta Kálmán, hozzátéve: ezek együttesen okozzák az orbáni inflációt és ezt fizetjük meg a boltokban, amit jövőre is fizetni fogunk.

Az Árnyékkormány szerint ebből az egyetlen kiút az uniós pénzek megszerzése, ezzel a magyar gazdaságba vetett bizalom visszaszerzése, ezen keresztül pedig a forint erősítése.

Kálmán Olga közölte: Orbán ezekre képtelen.

„Mostanra tehát az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye”

— mutatott rá.

Videó:

.

Valódi Hírek