Hosszú idő után döntöttek.
7 év nyomozás után bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) botrányos Híd a munka világába programjának ügyében — számolt be róla a 24.hu.
A Farkas Flórián volt fideszes képviselőhöz köthető roma felzárkóztatási program miatt 2015-ben Hadházy Ákos feljelentése után indult eljárás költségvetési csalás gyanújával.
Az ORÖ-nek főként EU-s forrásból kellett volna létrehoznia egy országos munkaerő-közvetítő irodahálózatot, ami folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetű emberek számára, elsősorban romáknak.
Ám az ORÖ több, nehezen megmagyarázható tétel mellett
- autókra,
- használhatatlan irodákra,
- bútorokra
- és egy gellérthegyi villára költötte el a megkaparintott 100 milliókat,
aminek következtében a működő irodahálózat projekt sosem valósult meg.
Az eredetileg 5 milliárd forintos, később 1,6 milliárdos költségvetésűre csökkentett program ügyében még az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala is vizsgálatot indított, amely során a következő megállapításokra jutottak: a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet 2014. április 24. napján bár bejegyzésre került, de érdemben sosem működött,
még részlegesen sem érte el a kitűzött célokat.
2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendhagyó módon elismerte, hogy visszaélések voltak a projektben, ezért felmondta az EU-s támogatási szerződést az ORÖ-vel, és visszakérték a pénzt. Az összegből 1,3 milliárd forintot a kormány fizetett, így az ORÖ-nek csak 300 milliót kellett visszafizetnie.
Több mint négy év nyomozás után jutott el odáig az ügy, hogy kihallgassanak gyanúsítottakat is.
A Transparency International korábban kikérte az üggyel kapcsolatos dokumentumokat, ám a bíróság két szinten is az adatkiadást megtagadóknak adott igazat, de végül az Alkotmánybíróság kimondta: nem lehet általánosságok alapján megtagadni a Farkas Flóriánt is érintő vizsgálat anyagainak kiadását.
A lap kérdésére egyébként a NAV azt közölte, hogy az ügyben nincs nyilvánosságra hozható információ. A nyomozóhatóságot felügyelő Fővárosi Főügyészség árulta el végül, hogy
a nyomozás megszűnt.
Mint írták, a határozat ellen panasz egyelőre nem érkezett az ügyészségre.
(24.hu)