Így reagált az ellenzék arra, hogy Orbánék miatt Magyarország elesett az EU-s pénzektől

Nagyon kiakadtak a kormányra.

Szerda délelőtt derült ki, hogy az Európai Bizottság a tagállamoknak azt javasolja, hogy fagyasszák be a hétéves uniós költségvetéséből a Magyarországnak szánt források csaknem harmadát, 3000 milliárd forintot.

Navracsics Tibor a mai kormányinfón ismertette az is, hogy ugyanakkor jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet, amellyel Magyarország hozzáférhet a helyreállítási alap forrásaihoz.

A történtekre a magyar ellenzék képviselői is reagáltak.

Az MSZP úgy értékelte az eseményeket, hogy Orbán Viktor kormányának szégyene és felelőssége, hogy továbbra is veszélyben van az EU-s támogatások egy része.

„Orbánék 12 éven át tartó lopásai és a demokratikus intézmények, a fékek és egyensúlyok rendszerének szisztematikus lebontása, a közmédia uralásán és KESMA-n keresztül történt totális médiafölény megszerzése, illetve az egykor független intézmények elfoglalása vezetett oda, hogy az Európai Parlamentnek a háromnegyedes többsége

Magyarországot ma már nem demokráciának tartja,

hanem a választásos önkényuralom hibrid rezsimjének”

— olvasható az MSZP közleményében.

A Párbeszéd úgy látja,

„Orbán politikája minden magyart megkárosít,

az autokrácia, a korrupció és a jogállami normák lábbal tiprása magyarok milliói számára jár közvetlen és súlyos anyagi veszteséggel és hazánk jövőjét lehetetleníti el”.

Az LMP részéről Ungár Péter Faebook-oldalán közölt egy bejegyzést, amelyben arról írt, hogy az uniós támogatások járnak Magyarországnak. Ungár kritizálta az EU-t is, mert szerinte abszurd, hogy az unió a tíz éve fennálló jogállami kritikáit éppen a válság legsúlyosabb hónapjaiban érvényesíti. Hozzátette: a folyamatok lassúsága is Magyarországnak fog a leginkább fájni.

Ungár Péter ugyanakkor közölte:

ez a büntetés az Orbán-kormány bő tízéves hintapolitikájának teljes kudarca.

„Ezt már nem lehetett kimozogni, bár nyilván meg fogják próbálni”

— fogalmazott közösségi oldalán a politikus.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, EP-képviselője úgy látja, ha közvetlenül, a kormányt megkerülve érkezhetnének az EU-s források, akkor egyrészt nem tudnák ellopni azokat, másrészt nem tudnák zsarolni a folyamatosan kivéreztetett önkormányzatokat.

„Felelős, konzervatív, a magyar polgárok érdekeit szem előtt tartó képviselőként

határozottan elutasítom, hogy a Fidesz megfoszthassa a magyar polgárokat a nekik járó uniós forrásoktól,

és minden erőmmel azon leszek, hogy a magyar önkormányzatok és nem kormányzati szervezetek igenis részesülhessenek közvetlen uniós forrásokból!”

írta közösségi oldalán Gyöngyösi Márton a szerdai döntés után.

(MSZP/Párbeszéd/LMP/Jobbik/Facebook)

Valódi Hírek