Meghajlottak Orbánék, annyira megrettentek a tüntető tömegtől

Megnyilatkoztak.

Az idei évben 0 forinttal emeli meg a tanár a pedagógusbéreket a kormány, és

a többi sztrájkkövetelésben sincs előrelépés a szakszervezetek és a kabinet között. Komjáthy Anna hétfő délután sztrájktárgyalásokat folytatott az Oktatási Hivatalban; két órán át tárgyalt Maruzsa Zoltánnal — eredménytelenül.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának vezetője elmondta: kitartott amellett, hogy a pedagógusoknak 45%-os béremelésre van szüksége még idén. Erre azt reagálta Maruzsa: idén biztosan nem emelik a béreket.

Azzal kapcsolatban kaptak csak részígéretet, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek ne lehessenek beosztva heti 40 órás munkavégzésre.

Komjáthy szerint a jelenlegi állás szerint a legjobb eset, ha jövő januárban 20%-kal emelik a pedagógusbéreket, ha megkapja a kormány az uniós pénzeket. A legrosszabb opció, ha 10%-kal emelik a béreket, ugyanakkor azt teljes egészében felemészti az infláció.

Totyik Tamás, a PDSZ elnöke elmondta: a kormány 2025. január 1-jéig vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80%-ára emelik a pedagógusbéreket. További válltozás, hogy 2030-tól a diplomás átlagbér emelkedéséhez hozzáigazítja majd.

Totyik Tamás ez nagyon komoly változás, ugyanis ez

azt jelzi számunkra, hogy

a társadalmi nyomás előtt a kormány kezd meghajlani,

ez elmozdulást jelent, de hogy ezt hogyan fogja betartani, arra nagyon kíváncsiak vagyunk”.

(hang.hu nyomán)

Valódi Hírek