Mi történt? Titokban leválthatták a kormánypárti Petőfi Rádió vezetőjét

Kiszivárgott.

Leválthatták a fideszes Petőfi Rádió éléről Béli Ádámot, aki alig több mint egy éve vezeti a csatornát — tudta meg a Telex.

A lap szerint ezzel Demeter Szilárd egyre közelebb kerül a kormány által kitűzött célhoz, vagyis a magyar könnyűzene társadalmiasításához.

Az, hogy ki veszi át a helyét, egyelőre nem világos, mivel az MTVA évek óta semmilyen megkeresésre, így a Telex mostani kérdéseire sem válaszol. Annyi viszont biztos, hogy Sivák Péter a jövőben a Petőfi Rádió és TV tartalmainak az előállításán dolgozik majd, ahogy ezt Demeter Szilárd is megerősítette.

Sivák korábban három NER-közeli rádió, a Rádió 1, a Best FM és a Retro Rádió korábbi közös programigazgatója volt (utóbbi konkrétan a KESMA része), erről a pozíciójáról tavaly októberben mondott le. Arról viszont, hogy kik a Petőfi Rádió és TV vezetői, semmilyen publikus információ nem lelhető fel az interneten, és ez Demeter nekünk küldött válaszából sem derül ki.

Ahogyan Béli Ádám kinevezését, úgy a leváltását is

igyekszik titkolni

az MTVA, bár amíg tavaly legalább egy sajtótájékoztatót tartottak – igaz, kizárólag a kormánylapoknak –, idén a nyilvánosan elérhető információk szerint már ezt sem tették meg.

Demeter Szilárd is csak annyit válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre, hogy Béli kinevezése és leváltása is az MTVA hatásköre. Belső információk szerint egyébként Bélit gyakorlatilag lefokozták, és máshol keresnek neki munkát az MTVA-n belül.

A tájékozódásban az sem segít, hogy a Petőfi Rádió impresszumában nem szerepel a munkatársak neve, így hiába működik a csatorna az adófizetők pénzéből, egész egyszerűen nem lehet tudni, kik és milyen pozícióban dolgoznak hivatalosan a rádiónál.

Valódi Hírek