Hatalmas összeg gyűlt eddig össze: Az árnyékkormány kifizeti bajbajutott családok decemberi rezsiszámláját

Így is lehet.

Kálmán Olga, a Dobrev-fále árnyékkormány szóvivője tartott szerdán online sajtótájékozatót, ahol arról beszélt, hogy a magyar emberek a világpiaci árnál sokkal drágábban kapják a házt az orbáni rezsiemelésnek köszönhetően.

A DK politikusa felhívta a figyelmet, hogy az MVM nagyon jól keres azon, hogy ennyivel többe kerül a magyar embereknek a gáz, a rendszerhasználati díj pedig Mészáros Lőrinc körének termel hatalmas profitot.

„A fideszes oligarchák hasznot húznak az emberek bajaiból, jelenleg a rezsiemelésből”

— emelte ki a szóvivő.

Egy tisztességes, felelős baloldali kormány ennek pont az ellenkezőjét tenné.

Az árnyékkormány a rezsimentő alappal akar segíteni a bajbajutott családokon, ezért mindenkit arra kérnek, hogy küldjenek támogatást a rezsimentő alapba, és az árnyékkormány az összegyűlt pénzből nehéz helyzetben lévő családok és idősek decemberi rezsiszámláját fogják kifizetni.

„Nem kell elfogadni, hogy a kormány szívtelensége miatt tisztességesen dolgozó emberek, családok maradnak fűtés nélkül”

— mondta el Kálmán Olga.

A DK politikusai már több mint

10 millió forintot utaltak az alapba,

így mutatják meg, hogy tettekkel is segítenek.

Valódi Hírek