Kiderült Orbán titka: rengeteg putyinista kémet költöztetett Magyarországra

Tárt karokkal fogadták őket.

Jelentősen nőtt a Magyarországon lévő orosz diplomaták száma; az elmúlt évben ugyanis 30%-kal nőtt a számuk hazánkban. Mindez azért is figyelemre méltó tény, mert az Európai Uniós többi országából egyre több orosz diplomatát utasítanak ki.

Látványosan mindenféle olyan gesztustól tartózkodik a magyar kormány, ami elidegenítené Oroszországot, és ebbe a trendbe illeszkedik az is, hogy orosz diplomatákat sem tiltunk ki

— nyilatkozta az RTL Híradónak Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

Tavaly novemberben még csak 46 orosz diplomata tartózkodott itthon, azonban a számuk idén október végéig 62-re emelkedett. A Direkt36 újságírójának összesítése alapján a több mint 66 milliós Egyesült Királyság fővárosában, Londonban például csak 35, míg Varsóban 20, Pozsonyban pedig 15 van belőle.

Kis Benedek József korábbi hírszerző és biztonságpolitikai szakértő szerint

minden bizonnyal hírszerzési tevékenységet is folytatnak

a szokásos diplomáciai feladatok mellett. Krekó Péter politikai szakértő szerint a tapasztalatok alapján a diplomaták

megpróbálják befolyásolni a politikai döntéseket.

A Külügyminisztérium az RTL kérdésére úgy nyilatkozott: a diplomaták átesnek a szükséges nemzetbiztonsági vizsgálatokon, amelyet a hatóságok a lehető „legnagyobb alapossággal és körültekintéssel” végeznek el. Hozzátették: a létszám meghatározása a küldő ország „szuverén joga”.

Az RTL riportja alább megtekinthető:

(RTL Híradó nyomán)

Valódi Hírek