Novembertől megritkítják az okmányirodákat és kormányablakokat — Jóval nehezebb lesz a hivatalos ügyintézés

Nehezedik a személyi igazolvány, a jogosítvány, és az útlevél intézése.

Novembertől változik a kormányablakok nyitvatartása, ugyanis „az energiaválság miatt” bezárják az okmányirodák és a kormányablakok egy részét. A Miniszterelnökség tájékoztatása értelmében, november elejétől március közepéig szünetel az ügyfélfogadás a kisebb forgalmú okmányirodákban és kormányablakokban.

Így előreláthatólag

2022. november 2. és 2023. március 17. közötti időszakban jóval kevesebb hivatalban lehet majd ügyeket intézni.

A kormány hivatalos indoklásában azt fogalmazta meg, hogy az őszi-téli időszakban jellemzően alacsonyabb az ügyfélforgalom, amelyhez a novembertől márciusig nyitvatartó több mint 280 kormányablak és okmányiroda kellő kapacitást biztosít.

Mindezt a következővel is indokolták:

„A szomszédunkban dúló háború és a brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak.

A sokszorosára megnövekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között egyes,

kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás”.

(varosikurir.hu)

Valódi Hírek