Botrány: Szijjártó Péter hatalmas összegért ül a közpénzzel kitömött alapítvány kuratóriumában

A miniszteri fizetés nem elég.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszer havi bruttó 1,5 millió forintért tagja a győri egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványnak (Széchenyi István Egyetemért Alapítvány), Tarlós István volt főpolgármester pedig egymillióért vezeti a felügyelőbizottságot – derült ki a 24.hu adatigénylésének köszönhetően.

Szijjártó így összesen 5,5 millió forint közpénzből származó havi jövedelemmel rendelkezik.

Szijjártóhoz hasonlóan két másik miniszter, az igazságügyi tárcát vezető Varga Judit és Varga Mihály pénzügyminiszter is úgy döntött a nyáron, hogy a továbbiakban nem ingyen ül a neki jutó egyetemi kuratóriumban. Mindez abból az új típusú vagyonnyilatkozatból derült ki, melyet augusztusban adtak le a képviselők. Varga Judit havi 1,4 millióért ül a Miskolci Egyetemet fenntartó kuratóriumban.

A kormány eközben azért dolgozik, hogy haza tudja hozni az uniós források, ehhez egy sor törvényjavaslatot kellett elfogadniuk, köztük több korrupcioóelleneset, egy pillanatra úgy is tűnr, hogy miniszterek nem ülhetnek a közalapítványok kuratóriumoaiba, de szerencsére időben észbe kaptak.

Valódi Hírek