A kormány kinyírta a napelemipart, többezer háztartásnak okozva hatalmas többletkiadást

Családbarát kormány.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy nem teszik lehetővé további napelemek csatalkozását a hálozatra, szerintük ugyanis, az nem bírná el a terhelést.

Ezzel a kormány tulajdonképpen felfüggeszti a többlettermelés hálózati visszatáplálásának lehetőségét, vagyis a háztartásoknak maguknak kell megoldani a napelem által termelt áram tárolását.

A miniszter ezen helyzet kialakulásáért is az uniós források hiányát okolta, szerinte az EU helyreállítási alapjának hitelét használnák fel a hálózat fejlesztésére.

Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, Kiss Ernő a Népszavának szólalt meg az ügyben, felháborítónak nevezte a kormányinfón elhangzottakat.

A szakember úgy vélte, hogy az intézkedés lenullázza a hazai napelemipart, valószínűleg a villamosenergia-rendszer zöld átmenetét is leállítja.

Kiss Ernő szerint ezek után nem éri meg majd napalemet telepíteni, hiszen maga az akkumulátor, ami tárolná az áramot, ugyanis ma a rendszer összes többi eleménél drágább.

Az elnök szerint az sem igaz, hogy a hazai hazai villamosenergia-rendszer ne lenne alkalmas további megújuló-alapú termelők befogadására, ilyen átfogó tanulmányt ő nem is látott. Az általa ismert számok a leterheltséget 50 százalék alá teszik.

 

Valódi Hírek