Nagy Márton bejelentette: Változik a SZÉP-kártya, büntetést kaphatnak a felhasználók

Rossz hír.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter október 6-i közleménye szerint 2023. május 31-ig lehet kedvező adózás mellett felhasználni a SZÉP-kártyákat.

Azt is közölte, hogy a SZÉP-kártya jelentős adókedvezményt biztosít a lakosság számára, hiszen ezáltal a kártyatulajdonosok

15 százalékkal

több pénzt használhatnak fel a vásárlásaik során. Közölte azt is, hogy a kormány – a turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megőrzése érdekében – úgy döntött: az adókedvezmény érvényesítését időponthoz köti.

Jelenleg a SZÉP-kártya feltöltésekre a bérhez képest kedvezőbb az adózás. Keretösszeg alatt (béren kívüli juttatásként) 15 százalék szja-t, és 13 százalék szochót kell fizetni a SZÉP-kártyás feltöltésekre, azaz összesen 28 százaléknyi a közteher.

A csütörtöki közlemény arra is kitért, hogy a SZÉP-kártyák alszámláin 2022. október 15-ig jóváírt összegeket

2023. május 31-ig

lehet kedvező adózás mellett felhasználni, ezt követően a kártyatulajdonosnak a teljes adótartalmat meg kell fizetnie.

Azonban, hogy mit jelent a teljes adótartalom, nem részletezték. Annyit írtak még a változással kapcsolatban, hogy a kormány döntése értelmében a jövőben a 15 százalékos kedvezmény egy évig használható fel. De hogy milyen 15 százalékos kedvezményről van szó, az nem derült ki.

Viszont azt írták, hogy korábban a pihenőkártyára utalt béren kívüli juttatás összege az utalást követő második naptári év május 31-ig – szerencsés esetben tehát akár két és fél évig is – a főkártya- és társkártyabirtokos rendelkezésére állt.

Még csütörtökön késő délután megjelent aztán a SZÉP-kártyás változtatásokról szóló kormányrendelet, ami tisztázta a tudnivalókat. A rendelet alapján nem az adózásban lesz változás, hanem a feltöltött, de fel nem használt egyenlegekre felszámított díjaknál.

Mondhatni, egy, az eddiginél erőteljesebb

büntető-ösztönzőt

vezetnek be, hogy a kártyabirtokosok minél hamarabb felhasználják a munkáltatójuk által a kártyájukra feltöltött pénzeket.

Eddig a Széchenyi Pihenőkártya működésére vonatkozó kormányrendelet szerint a feltöltést követő második év május 31-éig használhatták fel a kártyabirtokosok további költségek nélkül az egyenlegüket. Ezt követően a kártya szolgáltatója az ilyen régebbi egyenlegek terhére havonta legfeljebb 3 százalék költséget vonhatott le.

De egy kiegészítő jogszabály szerint a szolgáltatók nem érvényesíthették ezeket a levonásokat a veszélyhelyzet lejártát követő 60. napig. Ezt a helyzetet módosította az október 6-án megjelent új, veszélyhelyzeti kormányrendelet.

(via 24.hu)

Valódi Hírek