Döntött Mészárosné Várkonyi Andrea: mostantól tevéket fog tenyészteni

Komoly tervei vannak.

Tavaly alakult meg a Mészáros Agro Kft., amelynek fő tevékenységi körébe a gabonafélék, a hüvelyesek és az olajos magvak termesztése tartozik. Mindemellett azonban egy Magyarországon kuriózumnak számító tevékenységet is folytat a vállalat:

tevefélék tenyésztésére is szakosodott.

Ez hazánkban olyan ritkának számít, hogy csak 2011-ben kapott itthon önálló szakmakódot.

A Mészáros Agrónak tavaly még nem volt bevétele, idén augusztusban azonban már 4,5 millió forintos jegyzett tőkével rendelkezett. A céget Mészáros Lőrinc 2021 augusztusában alapította, és abba a felcsúti ingatlanba jegyeztette be, amelybe számos más vállalkozását is. A milliárdos Orbán-barát gázszerelő gyermekeivel közösen alapította a céget, amelyben mindegyikük 25-25 százalékos részesedést kapott.

Várkonyi Andrea nemrég tagja lett a tevetenyésztéssel is foglalkozó vállalkozásnak. Ezzel immáron a második Mészáros-cégben szerzett tulajdonrészt az Ekho Belvedere Kft. mellett. További érdekesség, hogy Várkonyi a TV2 Média Csoport igazgatóságának is tagja, továbbá a Whitedog Media Kft. nevű reklámcégnek is tagja, amelyből 300 millió forint osztalékot vett ki.

Érdekesség, hogy a Mészáros Agro tulajdonosa lett Mészáros Andrea is — aki nem azonos Várkonyival. A nő 1990-ben született, és nem egyike a felcsúti oligarcha gyermekeinek. A 32 éves nő anyja Lőke Eszter, akiről — ahogy a lányáról — semmilyen információ nem áll rendelkezésre.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek