Nagyon durva dolog derült ki Orbán brazil haverjáról — Borzalmas dolgot mondott egy korábbi interjúban

Az interjú most került elő.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, lassan véget érhet Jair Bolsonaro hatalma Brazíliában: a választás első fordulóját Luiz Inácio Lula da Silva nyerte. A második forduló október 30-án lesz.

A kampány finisében egyre élesedik a harc: Lula csapata egy 2016-os interjú részletéből készített kampányvideót, amiben Bolsonaro még kongresszusi képviselőként arról beszél, hogy

kész lett volna embert enni.

Az interjút még a New York Times készítette a politikussal. Ebben Bolsonaro elmeséli, hogy látogatást tervezett az amazóniai yanomami törzshöz, ahol épp haláleset történt.

„Ilyenkor két-három napig főzik a halottat, aztán megeszik banánnal. Meg akartam nézni, amikor megfőznek egy indiánt. Azt mondták, ha odamegyek, akkor ennem kell belőle. Azt mondtam, akkor eszem belőle!”

— magyarázta, hozzátéve, hogy senki nem akart vele menni, így a látogatás meghiúsult.

A yanomamik szóvivője közölte, hogy nem esznek embert.

Bolsonaro stábja szerint az elnök nem úgy értette.

(via 444)

 

Valódi Hírek