FRISS: Beindult a karrierje — Alpolgármester lett a milliárdos csalás miatt vádlottak padján ülő Simonka György

Megválasztották.

Alpolgármester lett Simonka György annak ellenére, hogy egy milliárdos csalás miatt indított eljárásban ül a vádlottak padján — tudta meg a Magyar Narancs.

Korábban mi is megírtuk, hogy Simonka György újra munkába állt, azaz a mezőgazdasággal foglalkozó, Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet irányítását vette át május végén igazgató elnökként.

Simonka és társai ellen egyébként bűnszervezetben elkövetett

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás

bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás még 2019 augusztusában. 2021-ben újabb vádemelés történt.

A Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet, aminek idén májusban Simonka az igazgatója lett, veszteséges és NAV-végrehajtásokkal terhelt, a politikus és 32 társa elleni vádemelésben érintett társaságok közt nem szerepel, ám az kiderült, hogy egy olyan telephelyre van bejegyezve, ami a Simonkáék elleni vádak fókuszában álló, mára felszámolt és megszüntetett Magyar Termés Tész Kft. tulajdona volt.

A Magyar Narancs most arról ír, hogy Simonka újabban

alpolgármester lett Pusztaottlakán.

Az információt a politikus is megerősítette a lapnak. Szó szerint így fogalmazott:

„Annyira nem zavarta a testületet, hogy a vádlottak padján ülök és a Központi Nyomozó Főügyészség összességében 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádol, hogy egyhangúlag választottak meg nemrégiben Pusztaottlaka társadalmi megbízatású, mandátummal nem rendelkező alpolgármesterévé”.

Állítása szerint azért fogadta el a felkérést, mert korábban három cikluson keresztül vezette a szülőfaluját és a dél-békési térségben is háromszor volt országgyűlési képviselő, ezért segíteni akar a településnek.

Hozzátette:

„egyetlen fillért sem kért”

az alpolgármesteri tisztségért.

A Magyar Narancsnak kommentálta az esetet egy Simonkához közel álló forrás is:

„Hiába lett csak alpolgármester Simonka Pusztaottlakán, ahol ő megjelenik, ott rögvest ő lesz a főnök, és ő fújja a passzátszelet. Semmi kétség, most is ez fog történni”.

Valódi Hírek