FRISS: Petíciót adtak át a pedagógusok az ombudsmannak — Szegeden tüntettek a tanárok alacsony bérei miatt

Azt is kérik, indítsanak eljárást a tanárhiány kivizsgálására.

Tüntetést és petícióátadást szervezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Csongrád-Csanád megyei szervezete és a Pedagógusok Szervezete (PSZ) Szegeden a Magyar Ede térre szerda délutánra.

A szervezők a Facebook-eseménynél úgy írtak: felolvassák a PSZ és a PDSZ petícióját, amely összefoglalja a közoktatásban tapasztalt jogsérelmeket, és vizsgálatot szeretnének kezdeményezni Kozma Ákos ombudsmannál, beszédet pedig Bedő Katalin, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára fog mondani — írta a Szegeder.

A tüntetés 15 órakor kezdődött, nagyjából 50–60 fő vett részt a demonstráción. A PDSZ és a PSZ azzal indokolja a petíciót, hogy a nagy pedagógussztrájk után az ombudsman felhívást tett közzé, melyben részletezte, milyen alapvető jogok illetik meg a gyermekeket az oktatás terén, viszont a két szervezet szerint a tanárhiány miatt sérülnek a gyermekek ezen jogai a szülők neveléshez való jogával együtt. Bedő Katalin kifejtette, hogy mennyire nem partner a kormány a tárgyalásokban. „Húzzák az időt, hátha kifáradunk” — fogalmazott a pedagógus.

Bedő úgy látja, a Kölcseyből kirúgott tanárokkal példát akarnak statuálni, de ez csak olaj a tűzre, majd visszaadta a szót Tarnay Attilának, a PSZ megyei elnökének, aki felolvasta a petíciót, melyben indítványozzák, hogy

indítsanak eljárást a tanárhiány kivizsgálására,

mert az sérti a gyermekek oktatáshoz való alapjogát és azt, hogy mindenkinek joga van az alapvető testi és szellemi fejlődéshez. Hozzátették: azt szeretnék, ha

  • a kormány kiegészítené a tanárok bérét,
  • javítanák a tanárok megbecsültségét
  • és azt, hogy az elvégzett munkáért arányos fizetést kapjanak a pedagógusok.
  • Minőségi környezetet szeretnének a diákok számára.

Ezek után átvonultak a száz méterre található Alapvető Jogok Biztosának területi irodájához, ahol már várta őket az ombudsman területi referense, azonban az épületbe a sajtó munkatársait már nem engedték be. Húsz perc után Tarnay Attiláék kijöttek és közölték a tüntetőkkel, hogy

a területi referens átvette a petíciót, amelyet továbbítani fog a fővárosba, ahol az ügyintézés zajlik.

Szegeden a 2022/2023‐as tanév kezdete óta több megmozdulást is szerveztek a tanárok és az oktatás drámai helyzete miatt. Legutóbb szeptember 30‐án virrasztottak szegedi diákok a Dugonics téren, a Rektori Hivatal előtt, ahol az SZFE fáklyát is átvették. Október 5‐én, a holnapi napon három demontráció is lesz a városban: a PDSZ Gábor Dénes Technikumban működő csoportja és a Deák Ferenc Gimnázium is élőláncot szervezett reggel 7 óra 30 percre a két iskola elé, valamint 18 órától a Veritas Virtus Libertas és a Szabad Város Egyesület tart nagygyűlést Szegediek a jövő oktatásáért! címmel.

(szegeder.hu / telex.hu)

(Kiemelt kép: szegeder.hu)

Valódi Hírek