Újabb sallert kapott Orbán: A világhírű zenész értésére adta a kormányfőnek, miért követ el óriási hibát

Kifejezte véleményét a magyar külpolitikáról.

Orbán Viktor egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében, az uniós szankciók és az energiaárak közötti „összefüggésekről” fejtette ki jól ismert gondolatait, amire rengeteg hozzászólás is érkezett. Csaknem négyezren gondolták fontosnak, hogy hozzászóljanak a a magyar kormányfő újabb „brüsszelező” értekezéséhez, és mint a 444 kiszúrta, köztük volt a híres, és Orbán által is nagyra becsült zenész, Al Di Meola is.

Orbán tavaly júniusban Facebookon még köszönetet mondott Al Di Meolának, a világhírű gitárosnak, amit viszont most írt a zenész Orbánnak, azért vélhetően nem fog köszönetet mondani a magyar miniszterelnök. A zenésznek ugyanis a hozzászólásai alapján kifejezetten ellenszenves Orbán Putyin-párti politikája, aminek hangot is adott.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő egy hozzászólásban biztosította a támogatásáról a miniszterelnököt: „Mi, magyarok, a béke pártján állunk. Csak a béke jelenthet megoldást”.

Al Di Meola először az EP-képviselőnek címezve azt írta:

„ha tényleg a béke pártján áll, akkor ne támogassa Putyint!”.

Később egy külön hozzászólásban is véleményt mondott, és elmagyarázta „Viktornak”, miért is áll a rossz oldalon:

„De Viktor, Oroszországot támogatod azzal, hogy megveszed a gázukat és az olajukat! Ha más európai országok is tudják, akkor te is tudod [támogatni a szankciókat]!

Ne gazdagítsd azt az ördögi Putyint!

Neki már meggyengült a pozíciója Oroszországban, és az országa ellene fordul az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményei miatt!

Teljes mértékben támogatnunk kellene Ukrajnát!! Kérlek, cselekedj helyesen!”

— üzente a világhírű zenész Orbánnak.

(444.hu)

Valódi Hírek