Egyre rosszabb állapotban van a Mészáros Lőrinctől megvásárolt erőmű — Szakértők szerint súlyos probléma állhat a háttérben

Megérte az üzlet.

Szeptember 25-én 500 MW-os teljesítményről elkezdett csökkenni a Mészáros Lőrincéktől tavalyelőtt állami kézbe került Mátrai Erőmű a termelése, szeptember 26-án, hétfőn délelőtt 10 órakor pedig már teljesen leállt az üzem.

A HEOL azt írta, hogy a 220 megawattos III-as blokk vasárnap 20:43-kor forrcsőszakadás miatt esett ki az üzemből, a 232 megawattos V-ös blokk pedig villamos eredetű külső hiba miatt nem tudott termelni. Az MVM szerint a hétvége folyamán az erőműben kisebb karbantartási munkálatokat hajtottak végre. Ezek szerda estére zárultak le.

A Népszava szerint a leállások mostanában egyre gyakoribbak, a cég csak az utóbbi öt nap során

13,

váratlan leállással kapcsolatos bejegyzést tett közzé. Eszerint az elmúlt napok során, változó határidőkkel, kazánüzemzavar miatt a 220 megawattos 3-as számú, illetve a 224 megawattos 4-es számú blokk is állt.

Villamos kapcsolási üzemzavar miatt 26-27-én a 224 megawattos 5-ös blokk egésze kiesett a termelésből, 28-án pedig salakrendszeri hiba miatt ebből 74 megawatt nem üzemelt.

Szeptember 30-a és november 14-e között nem tervezett karbantartás miatt várhatóan a teljes, 85 megawattos, 2-es számú blokk is áll majd.

Az erőmű kihasználtsága egyébként évről évre csökken, 2016-ban még 70 százalék fölött volt, míg tavaly már csak

42,6 százalékon

dolgozott.

A Népszavának Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse azt mondta, hogy az egyre gyakoribb leállás oka a Mátrai Erőmű termelésének fokozása lehet, ez az, ami az elöregedett berendezések folyamatos meghibásodásához és így az egység rendszeres leállásához vezet.

(via telex.hu)

Valódi Hírek