Neves orosz közgazdász szállt bele Orbán Viktorba: A szankciók igenis működnek

Szükség is van rájuk.

Szergej Gurijev emigrációban élő orosz közgazdász adott interjút a Népszavának, melyben a magyar kormányt is megemlítette.

A professzor szerint Vlagyimir Putyin addig halogatta a részleges mozgósítást, amíg csak tudta, hiszen a lépés rendkívül népszerűtlen, egyelőre nehéz megbecsülni mekkora károkat okoz az orosz gazdaságnak, de már annak is magas költsége lesz, hogy sokan elhagyják munkahelyeiket, elmenekülnek nehogy besorozzák őket.

A közgazdász azt mondta, nem igaz, hogy nem működnének a nyugati szankciók, ilyet csak Putyin barátai mondanak, ide sorolja Orbán Viktort is.

Azt mondja, az orosz gazdaság növekedésére vonatkozó adatok is jelzik, óriási hatása van a szankcióknak. Putyinnak már most apad a pénze, halmozza a költségvetési deficitet.

„A szankciók működnek és még jobban fognak működni decemberben, amikor az uniós olajembargó érvénybe lép. A statisztikák azt sugallják, hogy a magyar kormányzati nyilatkozatok nem helytállóak”

— jelentette ki Gurijev.

Szerinte súlyos csapás lenne Putyin számára az energiaár-plafon, amelyről a G7-ek és az EU tárgyal.

(via nepszava.hu)

Valódi Hírek