Botrány: 1600 mozgáskorlátozott ember ellátása került veszélybe az orbáni rezsinövelés miatt

Az ellátottjaiknak sincs hova menniük, „csak az utca marad”.

1600 fogyatékkal élő ember ellátása került veszélybe az elszálló energiaárak miatt Somogy megyében — írta az Atadhir.hu, Hegedüs Lajosra, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnökére hivatkozva. Az elnök szerint a kizárólag állami közfeladatot ellátó egyesület működése

pár hónapon belül ellehetetlenül a drámaian megugró költségek miatt.

A 24 intézményt fenntartó egyesület már októbertől magasabb rezsiköltségekkel számol, igazán súlyos helyzetbe januártól kerül, de a rendszerhasználati díj emelése miatt már a idei első félév villanyszámlája után

annyit kér tőlük a szolgáltató, mint amennyit tavaly fizettek egész évben.

Az elnök a helyi lapnak elmondta azt is, hogy napelemekkel igyekeznek fedezni a fogyasztást, de a bentlakásos intézményeik tetejére tervezett rendszerek közül hiába készült már el egy, a szolgáltató E.ON még nem vette át. A másik két rendszer elkészültéhez pedig 22 millió forint hiányzik, de

pályázni nem tudnak, mivel civil szervezetnek számítanak.

A költségek fedezésére az egyesület megemelte a térítési díjakat, de az elnök jelezte, hogy a havi 105 ezer forintos összeget nem tudja mindeki kifizetni, pláne aki 80 ezer forintos rokkantsági ellátást kap. Ebben az összegben az étkezés költsége nincs benne.

„A magyar állam összességében átlagosan a normatív támogatás alig 70 százalékát biztosítja – de ezt is a korábbi energiaárakkal számolva -, miközben állami közfeladatokat látunk el”

— mondta az egyesület elnöke, aki szerint a tízmilliókkal emelkedő költségeket nem tudják majd kigazdálkodni, így

veszélyben van 200 dolgozójuk munkája, de – mint mondta – az ellátottjaiknak sincs hova menniük, csak az utca marad.

(atadhir.hu / hvg.hu)

Valódi Hírek