Brutálisan drágultak az élelmiszerek Magyarországon az orbáni infláció miatt: Mutatjuk, mi mennyibe kerül

25 éve nem volt ilyen.

Mindenki érzékeli, hogy hónapról hónapra drágulnak milyen drasztikusan drágulnak a bevásárlások. A KSH szerint 12 hónap alatt 30 százalékkal növekedtek az élelmiszerek árai. A Telex arról számolt be, hogy megnézték a kiskereskedelemben piacvezető Lidl esetén, hogy milyen árakra lehet számítani. Többek között, négy termék több mint a duplájára drágult.

A lap arról írt, hogy 9 hónap után 39 százalékos drágulást tapasztaltak a Lidl esetén, a decemberben is megvásárolt termékeknél. Mint írták, ebből az derül ki, hogy ez jóval meghaladja a hivatalos statisztikát, a KSH szerint ugyanis augusztusban 30 százalék volt az élelmiszerek éves drágulása.

Felhívták a figyelmet néhány megdöbbentő esetre is:

  • A félbarna kenyér ára például 9 hónap alatt a duplájára növekedett (599 forint),
  • a mélyalmos tojásé pedig közel 120 százalékos áremelkedéssel 48 forintról 105 forintra drágult.

Megjegyezték, a kenyér esetében ráadásul az is különös, hogy ez a kilós, félbarna vekni volt korábban a Lidlben kapható egyik legolcsóbb élelmiszer, így

a drámai mértékű drágulás pont, hogy a legszegényebb vásárlókat sújtja.

Ez a tendencia pedig általánosan érvényesül Magyarországon. Az olyan alapvető élelmiszerek, mint a tészta, a rizs, vagy a kenyér

mind jóval több mint ötven százalékkal drágultak az elmúlt 9 hónapban.

A mára „luxusterméknek” számító csokoládé, gyümölcslé, fagylalt, vagy kóla, ezzel szemben jóval kevésbé drágult.

Az elmúlt 9 hónapban minden termék ára jelentősen nőtt, néhány esetben akár 3-400 forinttal is. A legnagyobb tételeket ezen a listán a húsok, a sajtok, az édességek teszik ki, de felzárkózott most már közéjük a vaj, valamint szintén jelentősen drágult az extra szűz olívaolaj és a mirelit pizza is.

Egyre több szakértő szerint is a KSH vagy nagyon rosszul méri az árak változását, vagy csal a számokkal. A termékek döntő többsége ugyanis elképesztő mértékben drágult az elmúlt 9 hónapban. A négy 100 százalékos és afölötti árnövekedés mindenképpen megdöbbentő, de az is jól leírja a hazai élelmiszerellátás helyzetét, hogy

a legtöbb termék 20-80 százalék között drágult.

  • Lilahagyma (161 százalékkal)
  • Mélyalmos tojás (119 százalékkal)
  • Kenyér (100 százalékkal)
  • WC-papír (79 százalékkal)
  • Rizs (76 százalékkal)

Ilyen mértékű drágulásra Magyarországon 25 éve nem volt példa, ugyanis

utoljára 1995-ben drágultak 20 százalék fölött az élelmiszerek.

(telex.hu)

Valódi Hírek