Ütött Putyin órája? Ki kellett menekíteni az orosz diktátor csapatait az elfoglalt városokból

Bajban van.

Az ukrán fegyveres erők az ellentámadás néhány napja alatt több mint 300 települést, azaz 3,8 ezer négyzetkilométert szabadítottak fel Harkiv megyében — közölte Hanna Maljar védelmiminiszter-helyettes egy keddi tévéműsorban.

Több mint 150 ezren szabadultak fel

a megszállás alól, ahol valójában túszok voltak”

— emelte ki a tisztségviselő. Szavai szerint az ellentámadás folytatódik addig, amíg az egész régió fel nem szabadul. Maljar nem volt hajlandó részleteket közölni, csak annyit kért, higgyenek abban, hogy „ez a lehető leghamarabb megtörténik”.

Később a Facebookon azt írta, hogy a több mint 300 település és 3,8 ezer négyzetkilométerméter „a megerősített adatok, Harkiv megye felszabadított területeinek valós száma ennek csaknem kétszerese”. A miniszterhelyettes azt ígérte, hogy szerdán „naprakész” adatokat ad a harkivi régióról.

Az ukrán légierő sajtószolgálata arról számolt be, hogy két óra alatt két orosz repülőgépet — egy Szu-24-es bombázót és egy Su-25-ös harci repülőgépet — valamint egy drónt lőtt le a légvédelem a dél-ukrajnai Herszon megye, illetve a Donyec-medence fölött. A légierő hírt adott arról is, hogy a harkivi régió felszabadított területén, Balaklija közelében az ukrán hadsereg egy orosz Szu-34-es vadászbombázó maradványaira bukkant.

Az ukrán katonai hírszerzés arról számolt be, hogy információi szerint az oroszok és a velük együttműködők sürgősen elkezdték kimenekíteni családjaikat a Krímből és Dél-Ukrajnából, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tisztjei pedig igyekeznek titokban eladni a félszigeten lévő lakásaikat.

Ukrajna védőinek sikeres fellépése arra kényszeríti az ideiglenesen megszállt Krím és államunk déli részének úgynevezett hatóságait, hogy

sürgősen menekítsék családjukat az Oroszországi Föderáció területére.

Annak ellenére, hogy a lakosság biztosította a félszigeten való tartózkodásuk biztonságát, a Krím megszálló adminisztrációjának képviselői, az FSZB tisztjei és egyes katonai egységek parancsnokai, beosztottjaik előtt titokban tartva megpróbálják eladni lakásaikat, és sürgősen kivinni rokonaikat az országból

— idézte közleményükből az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A hírszerzésnél hozzátették:

ugyanakkor a megszállók megtiltották általában a lakások adásvételét, korlátozták a mozgást a krími hídon, és minden lehetséges módon megpróbálják blokkolni a hozzáférést az ukrán ellentámadással kapcsolatos információkhoz„.

Kiemelték, hogy minden háborús bűnöst lelepleznek és bíróság elé állítanak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette a Twitteren, hogy Ukrajna további 1,4 milliárd dollárt kap a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a rendkívüli finanszírozási program keretében.

(MTI)

Valódi Hírek