Gyurcsány Ferenc: Orbánék primitívek, alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére

Nem finomkodott a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc hétfő reggel hosszú poszttal jelentkezett. A DK elnöke arról írt, hogy egy felelős kormánynak az a fontosabb, hogy az emberek jól éljenek, és nem az, hogy milyen sokan vannak. Orbánék pedig nem ilyenek, ezért

primitívek.

A teljes posztot itt tudod elolvasni:

Mitől erős a nemzet?

Mert nagy területe van, mint például Oroszországnak? Mert sok olaja van, mint mondjuk Szaúd-Arábiának? Mert sokan lakják, ahogy Indiát is?

Gondolom, ezek is fontosak lehetnek. De akkor mit kezdjünk a nem önálló nemzetként létező, de bivalyerős Hongkonggal, Szingapúrral? Mi a helyzet a Magyarország területének felét se kitevő Hollandiával, ahol ugyanakkor az egy lakosra jutó jövedelem háromszorosa a mienknek?

Orbán kormánya saját állítása szerint család- és gyerekbarát kormány. Ezzel szemben

régen született olyan kevés gyermek

Magyarországon, mint ezekben az években. Orbán kormánya szerint a nemzet megtartó ereje azon múlik, hogy egyre többen legyünk. Ehhez képest másfélszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek, évente nagyjából ötvenezer fővel csökken hazánk népessége.

Koraszülöttek mentőjébe nincs gázolaj és ápoló. Kevés a bölcsőde. Nincs elegendő tanár. Aki marad, annak nincs önállósága. Valamilyen speciális gonddal küszködő gyermekednek

nincs semmilyen segítség.

Bezáratták a kétnyelvű iskolákat, a művészeti iskolákat. Nem adnak számítógépet, tabletet minden gyereknek. Nincs jó minőségű, olcsó étkezés az iskolákban. Alig vannak ingyenes választható délutáni kurzusok, szabadon szerveződő körök, társaságok, kis helyi mozgalmak.

Intellektuális silányság, törzsi, primitív gondolkodás azt hinni, hirdetni, hogy a nemzet ereje elsősorban tagjainak számosságából ered.

Nem érteni, hogy ez esetben is igaz, hogy a tényezők minősége fontosabb lehet mint mennyisége (bocsánat: az Orbán-Kövér páros ezt olvassa el még egyszer), mi több, azok bonyolult korrelációja perdöntőbb, mint egyik vagy tényező önmagában (na akkor ezt is olvassák el még egyszer), az nem egyszerűen kiábrándító, az azt mutatja, hogy az egykori Bibó kollégista fiúk

alkalmatlanok

egy mai társadalom vezetésére.

Primitívek.

El kell tőlük köszönni. Így vagy úgy.
Nekünk meg készülni kell.

Valódi Hírek