Holokauszt-túlélőket hívott a DK-s képviselő a Parlamentbe tiltakozásul a Horthy-szobor ellen (+képek)

Volt köztük olyan, aki csak a csodának köszönhetően élte túl Horthy kormányzását.

Dr. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke a pénteken hat holokauszt-túlélőt látott vendégül a magyar Országházban.

Sommer Katalin, dr. Nagy Ernőné, Jávor Béláné, Kádár Zsuzsanna, Simon Tiborné és Sólyom Olga megosztották vele saját történetüket, saját sorsukról meséltek.

Volt, aki arról beszélt, hogyan vitték el a Duna-partra és hogyan mentette meg őt Raoul Wallenberg svéd diplomata, miközben társait a Dunába lőtték.

Volt, aki arról, hogy az iskolában a játszótéren, miként tiltották el tőle, mint zsidó gyerektől a vele egykorú gyermeket.

De volt olyan is, aki a vidéki zsidóság képviselőjeként elmondta, hogy rajta és egy rokonán kívül senki sem maradt életben, több mint 50 családtagját mészárolták le.

Az eseményen elmondták: nagyon szomorúak, rettenetesen dühösek és nem akarják elhinni, hogy mindannyiunk házában, a magyar Országházban valaki Horthy-szobrot állíthat.

Dr. Oláh Lajos hangsúlyozta: van egy másik Magyarország, amelyik érti, hogy náci kollaboráns szobrát nem tesszük ki a Parlamentben.

A politikus reméli, hogy a holokauszt-túlélőinek történetei szembesítik a Fideszt, hogy nem lehet csendben maradni, és megértik, hogy a Horthy által végigvitt faji diszkrimináció nemzetellenes és emberellenes.

Képek:

 

Valódi Hírek