Most érkezett: 54 fát vágnak ki a budai Várban, hogy kormányzati mélygarázs épülhessen

Folynak a „kiemelt beruházások”.

A vári kormányzati mélygarázs építése miatt 54 fát vágnak ki a budai Várban, szabadon használható zöld területet vesznek el a lakóktól és veszélyeztethetik a vár mélyén levő barlangpincerendszert is — mondta az I. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

V. Naszályi Márta hozzátette:

„A fejlesztésért felelős Várkapitányág semmilyen információt nem ad ki a vár nyugati lejőtére tervezett építkezésről.

Így a véletlenen múlott, hogy két napja az önkormányzat értesült Budapest Főváros Kormányhivatala egy éve kiadott engedélyéről

54, köztük 36 teljesen egészséges fa kivágására”.

A politikus szerint azért csak 300 férőhelyes a tervezett garázs, mert ahhoz még nem kell környezetvédelmi hatástanulmányt készíteni. Nem is készült tanulmány, így senki nem tudja megmondani, hogy milyen hatással lesz a mélygarázs a vár mélyén lévő védett barlangpincerendszerre. A polgármester elmondta, hogy sok fát már kivágtak, a napokban és egy későbbi időszakban pedig újabbakat vágnak ki.

„Joggal vált ki felháborodást, hogy a kormány kiemelt beruházása miatt egészséges fákat is ki akarnak vágni a budai Várban, ráadásul

a helyi emberek megkérdezése, sőt, a helyi önkormányzat és polgármester tudta és beleegyezése nélkül.

Mindezt ráadásul egy mélygarázs építéséért teszik, amivel nem elég, hogy pusztítják a zöld területet, de még plusz autóforgalmat is vonzanak a várba”

— mondta a politikus.

(MTI)

Valódi Hírek