FRISS: Rétvári Bence úgy tudja, „a békeszeretet kell, hogy legyen a mai magyar vezetők legfontosabb gondolata”

„De mégis megmaradtunk”.

„Globális válságban nekünk lokális kivételnek kell lennünk, és ezt akkor tehetjük meg, ha nem mások érdekeihez igazodunk, hanem a nemzeti érdeket követjük; Szent István is ezt az utat követte, ezért emlékszünk rá ma is” — mondta Rétvári Bence, szombaton Nagymaroson, a városi augusztus 20-ai ünnepségen.

Hozzátette: a magyar történelemben is voltak „napos időszakok”, és volt, hogy „sötét fellegek gyülekeztek”. Azért érdemes történelmet tanulni, hogy amit elődeink jól tettek, azt tegyük mi is, és ami hibát elkövettek, azt ne hagyjuk megismétlődni — emlékeztetett a Belügyminisztérium államtitkára.

Felidézte: ma is aktuálisak Szent István ezer évvel ezelőtt megfogalmazott intelmei. Ezek közül kiemelte a békeszeretetet, szerinte

ez kell, hogy legyen a mai kor magyar vezetőinek is a legfontosabb gondolata.

Hozzátette, Szent István nem félt megvédeni az országot sem kelettől, sem nyugattól, nem lett patrícius Bizáncban és herceg a Német-Római Császárságban, hanem létrehozott egy független, önálló Magyarországot.

Kijelentette: „ez egy sikertörténet”, mert

„Ezer évvel később itt vagyunk, az ő nyelvét beszéljük, rá emlékezünk, keresztények, magyarok vagyunk, és a Kárpát-medencében élünk, mint ő, ezt a közösséget fontosnak tartjuk és megvédjük”

— fogalmazott Rétvári Bence.

„Szent István után minden évszázadban jöttek olyan időszakok,

amelyek a magyarság eltűnésével fenyegettek, de mégis megmaradtunk,

mert nagyon sokan Szent István útját választották, ugyanabban hittek, mint ő: az Úrjézusban, a magyar nemzetben, a függetlenségben, a szabadságban, a magyarságban”

— hangoztatta az államtitkár.

Rétvári Bence értékelése szerint „nem átlagos évet élünk”. Mint mondta, „a szomszédban fegyverek ropognak, 2015 óta sok százezer ember akart áttörni a déli határon, túl vagyunk több járványéven, és energiaválság alakult ki a világban”.

Az orosz-ukrán háborúról elmondta: az egyik oldalon orosz, a másikon ukrán, európai és amerikai fegyverekkel háborúznak.

„Ez nem lokális konfliktus, nem két ország határvitája, hanem a világ szuperhatalmainak érdekütköző zónája, közvetett háborús konfliktusa”

— fogalmazott, hozzátéve,

ezt már nem tudja Kijev és Moszkva békében lezárni, valószínűleg csak Washington és Moszkva tudná.

Az államtitkár azt is mondta, hogy nem azt hallja a hírekben, hogy a politikusok fegyverszünetet és békét sürgetnének, hanem még több fegyvert, márpedig a több fegyver nem a békét szokta elhozni, hanem a több áldozatot.

Majd ismételten kitért arra, hogy „Magyarország a déli határra épített kerítéssel meg tudta állítani a migránsokat”, a koronavírus-járvány időszakában pedig a magyarok összefogtak és a maguk útját járták,

„a szélrózsa minden irányából szereztünk vakcinát”,

emiatt gyorsabb volt az oltás, gyorsabb lehetett a nyitás, a gazdaság teljesítménye is Magyarországon volt a legmagasabb az Európai Unióban, valamint a többlethalálozási mutatók alacsonyabbak az európai átlagnál.

„Amikor körülöttünk minden változik, végképp nem lehet más kiindulópontunk, mint a magyar nemzeti érdek, a magyar emberek védelme és a béke és biztonság megőrzése”

— fogalmazott az államtitkár, majd hozzáfűzte, ezért fontos, hogy a korábbi nagy válságok idején be tudtuk bizonyítani,

hogy van magyar megoldásunk, amivel meg tudjuk védeni Magyarországot.

(MTI)

Valódi Hírek