Átverte ügyfeleit Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs vállalata — Óriási bírságot szabtak ki

Beismerték, hogy megtévesztették ügyfeleiket.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 190 millió forintos bírságot szabott ki a Digire, mert a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internetszolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A cég elismerte a jogsértést, és együttműködött a versenyhatósággal, így sikerült a több mint kétszer ekkora mértékű bírságot elkerülnie.

Az eljárás során azt vizsgálták, hogy a Digi megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat „DIGINet 1000” nagysebességű internetcsomagjának népszerűsítésekor, amikor azt a benyomást keltette, hogy ügyfelei a szolgáltatás során minden további feltétel nélkül elérhetik a kínált sebességet.

Ekkor derült ki, hogy

a cég elhallgatta a fogyasztók elől,

hogy az ígért sebesség eléréséhez – vagy akár csak megközelítéséhez – a saját eszközeiknek is meg kell felelniük bizonyos technikai követelményeknek: például külön wifiroutert kell beszerezniük, mert a Digi által a szolgáltatással együtt biztosított eszköz erre nem alkalmas.

A cég hiányosan tájékoztató reklámjai így megtévesztették a fogyasztókat, torzítva ügyleti döntésüket.

A vállalat végül azért kapott csak 190 millió forintnyi bírságot, mert a – tisztességtelen reklámgyakorlat óta tulajdonost váltó – cég új vezetése elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről, és vállalati megfelelési programjának fejlesztését vállalta a további hasonló, jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez.

A vállalkozás együttműködési lépései összesen 60 százalékos bírságcsökkentést eredményeztek.

(MTI)

Valódi Hírek