Drámai szavakkal reagált a népszerű énekesnő Orbán náci beszédére: Sosem tudna azonosulni az ilyen kijelentésekkel

Nézetei miatt már rég nem hívják a közmédiába.

Kibékült azzal, hogy nincs jelen a közmédiában és hálás a közönségének, hogy kitart mellette és érti, amiről a dalok szónak

– mondta Koncz Zsuzsa, Kossuth- és Prima Primissima díjas művész a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.

A miniszerelnök tusványosi beszédére úgy reagált:

„Nem hiszem, hogy az 500 milliós Európai Unióban a 9 és fél milliós Magyarország fogja megmondani a tutit és fogja megmenteni Nyugat-Európát. Ezek ilyen hangzatos és nagyon blikkfangos megállapítások, belátom, de számomra legalábbis

valóságtartalmuk nincs”

– nyilatkozta az énekes.

Hogy hol élünk, milyen kultúrában növünk fel, úgy véli, hogy nem zárja ki a közlekedést, az egymással való párbeszédet és adott esetben az együttélést:

„Tehát nem lehet kategorikusan kimondani, hogy az emberiség mint az emberi faj nem tud egymás mellett élni, nem tud egymással élni. Ezek a mostani kijelentések, ezek kicsit valami ilyesmit akarnának megfogalmazni, hogy itt valakinek valamiféle szempontból előnye van”

– mondta Koncz Zsuzsa. Hozzátette, hogy ő ilyen kijelentéseket sosem tenne, és egyetérteni sem tud velük.

A 60-as évekre visszatekintve felidézte, hogy fiatalok és szabadok voltak, és bár sok bajuk volt a világgal, a jelenlegi helyzettel ellentétben mégis hallatszott a hangjuk, annak idején nem volt teljesen megtagadva tőlünk a megszólalás joga, a jelenlét lehetősége. Hozzátette,

a közmédiában nincs jelen,

interjúra sem hívják.

Elmondása szerint ezzel a helyzettel kibékült, hálás a közönségének, hogy kitart mellette és érti, amiről a dalok szónak.

„Az én közönségem a koncerteken ott van velem, és a közönségem tudja, hogy a dalaim miről szólnak anélkül, hogy prózában megpróbálnám nekik elmagyarázni. Nagyon világos az álláspontom sok dologgal kapcsolatban, már a dalokon keresztül is”

– fogalmazott Koncz Zsuzsa, aki nem tud olyan nyugat-európai vagy amerikai kollegájáról, aki hasonló helyzetben lenne, mint amilyenben Magyarországon vannak páran.

Valódi Hírek