Mi történt? Orbánék megszüntették a kormánytisztviselőknek járó extrabért

Az első beígért juttatásokat sem utalták.

Egy 2018-as, kormányzati igazgatásról szóló törvényben „álláshelyi elismerés” címen a kormány „juttatási rendszert” vezetett be a kormánytisztviselőknek a jogviszonyban töltött éveik alapján — írja a Telex. Ennek első lépcsője öt év munkaviszony után következett volna. Egy júliusban kiadott Magyar Közlönyben azonban az egész juttatási rendelkezést – fél évvel az első extrabérek kiutalása előtt – hatályon kívül helyezték.

Álláshelyi elismerés néven egy 2018-ban kiadott, majd 2019. március 1-től hatályos törvény alapján a kormánytisztviselők szolgálati idejükhöz mérten kaphattak volna bérükön felüli juttatást. Ez az akkori törvény értelmében ötéves lépcsők szerint történt volna: 5-10-15-20-25-30-35 év álláshelyen töltött idő után járt volna az extrabér. Öt és tíz évért háromhavi, 15-20 évért hathavi, 25-30 évért kilenchavi, míg 35 év esetén 24 havi bér járt volna a kormánytisztviselőknek.

Tekintve, hogy a törvény 2019. március 1-től hatályos,

így az első ilyen extra juttatásokat a bevezetett rendszer szerint 2024 márciusában kellett volna kiutalni.

Ez viszont már nem fog megtörténni, mivel egy júliusban megjelent módosítás a 2018-as igazgatási törvénynek ezen, a juttatásról szóló részét egész egyszerűen

hatályon kívül helyezte.

Azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükség az extrabér kivezetésére, a lap kérdéssel fordul a kormányzat felé, ám cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

Egy közigazgatásban dolgozó forrásuk szerint,

többen már csak azért maradtak a közigazgatásban, hogy ezt az extrabérüket megkapják.

A szférában dolgozók korábban többször is követeltek béremelést, egyelőre azonban hiába. Legutóbb a rendőrök és a katonák esetében jelentett be a kormány kétlépcsős béremelést.

A közszférában dolgozók bérrendezéséről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy júliusi kormányinfón azt mondta, hogy majd akkor lehet róla szó, ha „jobb idők jönnek”.

(telex.hu)

Valódi Hírek