Hatalmas a baj: Már ősztől tönkremehetnek a szociális intézmények a rezsinövelés miatt

Gondozásra szoruló ember kerülhetnek az utcára, miután Orbánék kivégzik a szociális ellátást is – hívta fel a figyelmet Gy. Németh Erzsébet.

Minden háztartásban hetek óta számolgatnak, hogyan lehetne lefaragni a költségekből, miközben nap mint nap újabb és újabb bejelentések érkeznek arról, hogy minek megy fel éppen az ára — hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet hétfői sajtótájékoztatóján.

A Demokratikus Koalíció képviselője hozzátette: nem csak a családok és a háztartások kerülnek bajba, szakmai szakszervezetek beszámolóinak sora hívja fel a figyelmet arra, hogy

már ősszel bezárhatnak szociális intézmények,

mert nem tudják kifizetni a megemelt rezsidíjakat, és munkatársaik sem jutnak el a segítségre szorulókhoz, mert nem lesz miből teletankolni az autókat.

A politikus kiemelte: a szakszervezetek arra is figyelmeztettek, hogy szokás szerint egyeztetés nélkül bejelentett emelések a kisebb ellátóknál már az idén év végéig is, többmilliós, a nagyobb intézményeknél több tízmillió forintos költségvetési hiányt generálnak.

„Ezzel tehát gyakorlatilag Orbánék kivégezték a szociális ellátást is”

— mutatott rá a politikus.

„A Demokratikus Koalíció gyalázatosnak tartja a törvénytelen kormány ámokfutását, ezért követeljük, hogy azonnal rendezzék ezt a rendkívül súlyos helyzetet, mielőtt beláthatatlan katasztrófa szakad ránk”

— fogalmazott Gy. Németh Erzsébet, hozzátéve: a napnál is világosabb lett mára, hogy Orbánék másodrendű állampolgároknak tartanak mindenkit, aki nincs a fideszes körön belül.

  • Az orbáni inflációval,
  • adóemeléssel,
  • megszorításokkal,
  • és rezsiemeléssel szemben,

ott állnak a milliós fizetésemelések, amiket a miniszterelnök, a miniszterek, és az államtitkárok zsebelnek be — hangsúlyozta a politikus.

„Eközben már a szociális ellátást is a szakadék szélére sorolják”

— tette hozzá.

A képviselő rámutatott: Orbánék nem törődnek azzal, hogy mi lesz a kiszolgáltatott idős emberek sorsa. „Kitől és, hogyan kapnak ellátást a jövőben?”. Ez pedig – mint mondta-, olyan elfogadhatatlan, visszataszító és aljas lépés, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

„Nem hagyhatjuk, hogy idős emberek éljenek kiszolgáltatottan, rettegésben, miután egy életet átdolgoztak. Megérdemelnék a nyugodt, kiszámítható idős kort, most mégis bizonytalansággal kell szembenézniük”

— mondta a politikus, hozzátéve: „ez pedig embertelen, Orbánék nem bánhatnak így el idős szüleinkkel, nagyszüleinkkel”.

Gy. Németh Erzsébet arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézmények közületi nagyfogyasztónak minősülnek, így a megemelt rezsi rájuk is vonatkozik, az áram- és a gázszámlák gyakorlatilag működésképtelenné teszik őket.

„Ezt pedig lavinaként görgeti tovább a vészhelyzet, az érintett szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatokban több százezer ember dolgozik, az ellátottak száma pedig meghaladja az egymilliót. Az ő sorsukkal szórakozik tehát a kormány”

— hangsúlyozta a DK alelnöke.

Videó:

.

Valódi Hírek