Az Alkotmánybíróságnál tiltakozott az önkormányzat, az orosz milliárdos érdekeltsége mégis megkapta az építési engedélyt egy budapesti társasházra

Kiadták az engedélyt, mehet az építkezés.

Hiába próbálta alkotmánybírósági beadvánnyal lassítani a társasház építését a XIII. kerület, az orosz milliárdos építkezhet.

Megépülhet az orosz milliárdos Rahimkulov Ruszlan érdekeltségének túlméretezett társasháza Angyalföldön — írja a Népszava. Ugyanis a fővárosi kormányhivatal Kosztyu Anikó által vezetett kiemelt ügyekkel foglalkozó osztálya

megadta az építési engedélyt

a kérelmező APR Bodor Projekt Ingatlanhasznosító Kft-nek a 11 szintes (ebből két szint a föld alatt) lakóépület építésére — írja a lap.

A Népfürdő utca – Bodor utca – Jakab utca – Dagály sétány határolta, 12 ezer négyzetméteres telekre összesen 327 lakás épül, több mint 16 ezer négyzetméteren. A beépítés mértéke ennél nagyobb lesz, mivel külön beruházásként a telek másik, Jakab utca felé eső részén egy másik cég egy sportcsarnokot is felhúz.

A lakások átlag 50 négyzetméteres alapterületűek lesznek, de az otthonok csaknem fele nem lesz nagyobb 35, illetve 45 négyzetméteresnél. A földszinten 6 üzlethelyiséget is kialakítanak ezer négyzetméteren, és összesen 420 férőhelyes parkoló létesül.

A nagy mértékű túlépítés miatt a XIII. kerületi tervtanács nem támogatta a projektet. A hatályos jogszabályok szerint így a terv nem valósulhatott volna meg.

Ám a kormány az elutasító döntés után nem sokkal

„nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette” a beruházást, így a kerület elutasítása többé nem jelentett akadályt.

A kormányrendelet továbbá a korábbinál is eltúlzottabb beépítést tett lehetővé a kötelező zöldterület méretének csökkentésével. A kerület teljesen szakmaiatlannak tartotta a döntést, amely semmibe veszi a környéken élőket és csak a befektetői érdekek kiszolgálására, a profit maximalizálására alkalmas.

Az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordult, de azóta se született döntés az ügyben.

A Pest megyei kormányhivatal március végén úgy döntött, hogy a 327 lakásos társasház létesítésének nincs jelentős környezeti hatása, ezért felmentést adott a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól. Ezzel megnyílt az út az építési engedély kiadása előtt. Az erre vonatkozó kérelem kiemelt beruházásként a NER számára megbízható Kosztyu Anikó osztályvezető asztalán kötött ki, aki az illő kivárás után most meg is adta az építési engedélyt.

A hatóság simulékonysága és a kormányzati beavatkozás korántsem meglepő, hiszen a beruházó cég tulajdonosa – cégáttéten keresztül – Zentai Péter, aki Rahimkulov Ruszlan üzlettársa. Utóbbi pedig nem más, mint a Vlagyimir Putyin elnökhöz közel állónak tartott orosz üzletember, Megdet Rahimkulov fia. A Rahimkulov-család cégcsoportja az OTP Bank és a MOL legnagyobb külföldi részvényese.

Rahimkulov Ruszlannak nem ez az egyetlen angyalföldi projektje. Az egykori Láng Gépgyár területén megvalósuló beruházás tavaly novemberben lett a kormány rozsdaövezeti programjának első kedvezményezettje, így az orosz milliárdos számtalan építési szabály alól felmentve, gyorsított pályán építhet új városnegyedet a Váci út mellett. Február elejére a Pest megyei kormányhivatal meg is hozta a döntést:

„a Láng-negyed épületegyüttes létesítésének jelentős környezeti hatása nincs, hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges”.

Így most ez is Kosztyu Anikóra vár, hogy „illetékesként” kiadja az építési engedélyt.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek