A DK kiszámolta, mennyibe kerül egy családi nyaralás a Balatonon: elképesztő összegek jöttek ki

Lassan luxus lesz nyaralni Magyarországon.

Online sajtótájékoztatót tartott az elszabadult inflációval kapcsolatban Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja. Az országgyűlési képviselő arról beszélt,

a magyar családok már több mint félmillió forintot fizethetnek egy egyhetes balatoni nyaralásért.

A politikus azt mondta, a magyar családok nyári pihenését egyre nehezebbé teszi az elszabadult infláció és az „orbáni megszorítócsomag„. A DK becslése alapján idén nyáron egy háromcsillagos balatoni panzió egy négyfős család részére 300-350 ezer forintba kerül. Ennek oka, hogy

tavalyhoz képest 20-30%-kal drágult a panziók, szállások ára.

Az étkezéssel kapcsolatban elmondta, a tóparton egy menüt 1700 forintnál olcsóbban nem lehet megúszni, egy éttermi vacsora egy négyfős család részére pedig 20-25 ezer forintba is kerülhet. A klasszikus strandételek is nagyon megdrágultak, egy sajtos-tejfölös lángosért akár 1000, egy gombóc fagyiért pedig 400, egy korsó sörért pedig 700 forintot is elkérhetnek.

Kálmán Olga elmondta, a klasszikus strandételekkel számolva az étkezés fejenként napi 4-5 ezer forintba kerül. Ennek költségeit hozzáadva egy nyaralás félmillió forintot kóstál egy négytagú család számára.

A DK szerint megdöbbentő, hogy egy négytagú család félmillió forintnál kevesebbért „biztos, hogy nem tud eltölteni egy hetet„. A képviselő szerint

a balatoni nyaralás sok magyar család számára „az elérhetetlen luxus kategóriájába emelkedett„.

Hozzátette, a görög- vagy horvátországi nyaralás költségei hasonlók a jelenlegi árak mellett, csak ott az infláció miatt kevesebbet ér a magyarok pénze, mint a külföldieké.

Itthon pedig azt láthatjuk, hová vezetett, hogy Orbánék ellopták a Balatont, a saját oligarcháik játszóterévé tették, miközben rekordmértékű inflációt és

brutális megszorításokat szabadítottak a magyar családok nyakába

— jelentette ki Kálmán Olga.

Kálmán Olga elmondta, a programok még tovább növelik a költségeket; például a népszerű aquaparkokba a „beugró” fejenként 10 ezer forintba is kerülhet. Elmondása szerint hasonlók a költségek a kalandparkoknál és az állatkertek esetében is.

Kálmán Olga sajtótájékoztatóját itt lehet megnézni:

(Kálmán Olga/Facebook)

Valódi Hírek