Kiderült: Rengeteg embert kirúgnak, durva létszám-leépítéseken akar jövőre spórolni a kormány

30 milliárdot takarítanának meg így.

„A központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszám-leépítésekből” 30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány – vette észre a Népszava a 2023-as költségvetés-tervezetben.

Szakértők szerint ez állami hivatalok, minisztériumok vagy egyéb háttérintézmények

drasztikus létszám-leépítését jelenti.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné azt mondta a lapnak, egyre többen kapnak arra vonatkozó jelzéseket, hogy durva leépítéseket terveznek a kormányhivatalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak.

Csak Szabolcsban tíz százalék fölötti létszámcsökkentési tervekről tudnak, de állítólag

a fővárosi szervezethez nem nyúlnának.

A Miniszterelnökség nem cáfolta az értesüléseket, úgy fogalmaztak a lapnak:

„A kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszám-leépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van”.

 

Valódi Hírek