Rettentően dühös lett Szijjártó Péter, miután megtudta, ki akarták zárni Magyarországot az elit fociligából

Nem tetszett neki az ötlet.

Facebook-videóban adott hangot elégedetlenségének Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot ki akarták rekeszteni egy tervezett futballigából. A külgazdasági és külügyminiszter az ötletet elfogadhatatlannak nevezte.

A politikus arról beszélt, „a futball mindenkié„, és a mérkőzéseken bármi előfordulhat — utalt arra, hogy szerinte semmi nem megrendezett. Arról beszélt, a sportnak a lényegét az adja, hogy a csapatok költségvetésétől és a játékoskeretek minőségétől függetlenül adódhatnak meglepetések.

Arról beszélt, a Szuperliga néven indult bajnoki rendszer csírájában fojtotta volna el a „varázst„. Szerinte ezzel olyan zárt rendszer jött volna létre, amelybe „érdem alapján nem lehetett volna bekerülni„, kizárólag az anyagi szempontok döntöttek volna.

Elmondta, az UEFA fellépett a tervek ellen, és már bírósági eljárás is zajlik az ügyben. Ennek során a magyar kormány is ki fogja fejteni az érveit. Hozzátette, támogatják a futballszövetséget abban, hogy európai futball versenyrendszere „továbbra is nyílt és érdemalapú legyen„.

Szijjártó Péter videóját itt lehet megnézni:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek