Újabb csapás érte Orbánt: Elítélte Magyarországot az Európai Bíróság

Súlyos vétséget követtek el.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága embertelen és megalázó bánásmód miatt ítélte el Magyarországot egy iraki menekültcsalád ügyében, amely négy hónapot töltött egy konténerben a Szerbia és Magyarország közötti tranzitzónában.

A család menekülni kényszerült Irakból, miután a kurd származású férfit

megkínozták.

A szóban forgó iraki menekültcsalád a Szerbia és Magyarország közötti tranzitzónában kényszerült mintegy négy hónapot tölteni még 2017-ben

– derült ki az Emberi Jogok Európai Bírósága dokumentumaiból, amelyeket az ítéletről oldalukra feltöltöttek.

A menekültcsalád több országon is átutazott, mire 2017. április 3-án a Tompában található tranzitzónába értek, ahol a menedékkérelmüket is benyújtották.

A családnak

egy élethez alkalmatlan konténerben

kellett várnia a tranzitzónában, amíg kérelmét elbírálták. Rendőr kíséretében hagyhatták el a tranzitzónát fontos találkozók miatt, mint például orvosi látogatás.

A várakozás alatt a feleség

veszélyeztetett terhes

volt, ezért a nőt kiengedték a magyar hatóságok, hogy elmehessen a kórházba vizsgálatokra, azonban eközben az édesapa végig bilincsben volt.

Ráadásul a menedékkérelmi eljárás az első három hónapban nem haladt sehova, állítólag a hatóságok tétlenkedtek az ügyben. A terhes feleség ezért napokig éhségsztrájkolt, hogy tiltakozzon a helyzet miatt a hatóságok és emberi jogi szervezetek felé.

A család végül embertelen és megalázó bánásmód, szabadsághoz és biztonsághoz való jog megsértése, valamint a lehető leggyorsabb hatósági elbírálás elvének megsértése miatt fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A strasbourgi bíróság megállapította, hogy a magyar hatóságok valóban emberteln bánásmódban részesítették az iraki családot, valamint megállapították azt is, hogy az édesapa bilincsben tartása is törvénytelen volt.

A Magyar Helsinki Bizottság nevű emberi jogi szervezet szerint a család súlyos traumákat szenvedett el a tranzitzónában, és a magyar állam nem segítette integrációjukat. Szabadon engedésük óta új otthonra leltek Németországban.

(via index.hu)

Valódi Hírek