A szakértő elárulta, melyik élelmiszerből fog először kifogyni Magyarország a háború miatt

Sokszorosára megnőhet az ára.

A szomszédban dúló háború miatt gondok lehetnek hazánk étolajellátásával, hiszen az EU-import 80 százaléka innen érkezik. Ugyanakkor papíron az orosz kőolajat például lehetne pótolni dél felől – véli Balogh József szakértő.

Szijjártó Péterhez került Paks II ügye, a miniszter szerint fel kellene gyorsítani a projektet. Az ATV Start című műsorában Balogh József azt mondta: Magyarországon ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy a kormány titkosította a szerződéseket, tehát nem lehet ismerni az alapszámokat. A szakértő szerint nem tudni, szükség van-e rá vagy sem, egy igazi kommunikációt kellene ezzel kapcsolatban elindítani.

Az energiafogyasztás sokat nőtt hazánkban az elmúlt időszakban, a rezsicsökkentéssel ugyanis „leakcióztak” egy terméket, az elektromos áramot, amiből nincs elég, így egy új atomerőmű termelését el lehet adni. De ha csökken a fogyasztás, egy atomerőművet nem lehet visszaszabályozni, kérdéses tehát, hogyan lehetne tárolni a megtermelt energiát – mondta Balogh József.

Balogh József az olajjal kapcsolatos, Oroszország elleni szankciókról azt mondta: a magyar alapkommunikáció olyan, mint egy „beakadt bakelitlemez”. A magyar vétó ára egyébként a

harmincszorosára

ment fel, már 15 milliárd eurót kér az uniótól Magyarország, hogy megszavazza a vétót, közben tegnap Szlovákiában felmerült az ötlet, hogy meg kell adóztatni az orosz olajat.

A szakértő kitért arra, hogy az EU-ba importált

étolaj 80 százaléka ukrán volt,

valószínű, hogy először ebből fogunk kifogyni, és utána a többiből. Magyarországon a Barátság kőolajvezetéknek lehet alternatívája délről, az Adria vezeték, február 25-én még más volt a magyar kommunikáció, akkor még arról beszéltek, hogy bármi történjen is, innen lehet pótolni az olajat. Papíron úgy néz ki, hogy meg lehetne innen oldani a szükségleteket – fejtette ki Balogh. Ugyanakkor fontos azt is tisztázni, hogy a horvátok mennyi tranzitdíjat számítanának fel – tette hozzá.

Valódi Hírek