Videóval: A DK szembesítette bűneivel Orbánt a Parlamentben — A Fidesz 35 évet vetette vissza Magyarország fejlődését

Úgy tűnik, a kormány szerint nem valódi veszély sem a pedagógushiány, sem a klímaváltozás.

„Nem lesz többé környezetvédelmi, oktatási, szociális és egészségügyi minisztérium sem! Éppen azok a dolgok, amelyek az emberek számára a legfontosabbak!” – közölte Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese keddi parlamenti felszólásában.

Az ellenzéknek akkor kell szólnia, amikor nagy a baj. Márpedig, most nagy baj! — mondta Arató a felszólalása elején, majd hozzátette: Nagy a baj, mert vagy a célok, vagy a hozzárendelt eszközök alapvetően hibásak.

A politikus kiemelte: a kormány szerint nem valódi veszély,

  • a klímaváltozás,
  • a biodiverzitás (biológiai/faji sokszínűség) elvesztése,
  • az élelmiszerválság,
  • az oktatás leépülése,
  • a pedagógushiány,
  • az egészségügy romló állapota,
  • a növekvő társadalmi kirekesztettség,
  • a szétszakadás,
  • a szegénység.

Arató Gergely hangsúlyozta: ezek szerint a kormány nem tekinti feladatának a környezet védelmét, az oktatást, az egészségügy helyzetének javítását, a társadalmi szakadékok csökkentését. Mint mondja, „nem túlzás azt mondani, hogy a környezetvédelem szempontjából,

az Orbán-kormány 35 évet vetette vissza a fejlődést”.

A politikus kijelentését azzal indokolta, hogy már 1987-ben, a Grósz-kormányban is volt önálló környezetvédelmi minisztérium, és 2010-ig minden kormány – akár jobboldali, akár baloldali -, fontosnak gondolta, hogy legyen ilyen minisztérium.

Arató emlékeztetett rá, hogy mintegy 180 környezet-és természetvédő szervezet fordult az Országgyűléshez és a Fidesz-hez és kezdeményezte az önálló környezetvédelmi minisztérium létrejöttét.

„De arról is beszélünk, hogy ma már a Velencei-tó után, a Balatont is a kiszáradás fenyegeti. Arról beszélünk, hogy a nagy tavaink partját, önök hűbérbirtokként kezelik, teleépítik és tönkreteszik.

Arról van szó, hogy kiemelt kormányzati beruházásokkal teszik tönkre a városainkat, a városi zöld területeket.

Arról van szó, hogy a mezőgazdaságot egyre súlyosabban érinti a csapadékhiány, és a váltakozó időjárás, ami az élelmiszerellátás biztonságát veszélyezteti”

— fogalmazta meg aggályait a politikus.

Arató hangsúlyozta, az Orbán-kormány nem hozott létre önálló oktatási minisztériumot sem, mint mondja, ennek a területnek sem lesz megfelelő szakmai irányítása, „hiszen önök szétdarabolják az oktatás irányítását”. Hozzátette, a miniszteri névsorból az is kiderül, hogy oktatásból értő minisztere biztosan nem lesz ennek a kormánynak.

A politikus úgy látja „az folytatódik ami eddig történt”, nem lesz forrás a pedagógusok béremelésére, illetve nem lesz megfelelő szakmai támogatás a pedagógustársadalom mögött. Mint mondta, folytatódni fog az óvodapedagógusok és a tanárok elvándorlása, aminek következményeként nőni fog a pedagógushiány Magyarországon.

A politikus rámutatott, a legsürgetőbb az lenne, hogy az egészségügy önálló tárcaként működjön, ugyanis az eddigi működése ennek az ágazatnak, tarthatatlan. Csak egy jól működő egészségügyi minisztérium tudna segíteni azon a helyzeten, hogy minden évben magyarok tízezrei halnak meg, megelőzhető, vagy gyógyítható betegségekben — fogalmazott.

A politikus arra is kitért, hogy az eddig propagandaminiszterként ténykedő Rogán Antalhoz kerül a polgári titkosszolgálatok ellenőrzése, amit rendkívül nyugtalanító fejleményként értékelt:

„Egy olyan kormányzat esetében, amelyik vastagon érintett a Pagasus-botrányban, milyen módon kívánják a polgári titkosszolgálatokat felhasználni, a külső ellenfeleik – értve ez alatt mindenkit, aki nem fideszes -, és a belső ellenfeleik megfigyelésére felhasználni, és hogyan kívánják a kormánypropagandában ezeket az információkat felhasználni”

— vetette fel kérdéseit Arató Gergely.

Hozzátette: Nem megnyugtató, hogy innentől kezdve Rogán Antal fogja eldönteni, hogy ki jelent veszélyt a hazára, és ki nem.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

 

Valódi Hírek