Kocsis Máté bejelentette, hány fideszes elnököt akar a párt az új Országgyűlés bizottságaiban

Elkezdődtek az alakuló ülést megelőző tárgyalások.

Kétharmad-egyharmados parlamenti arányokra tettek javaslatot a kormánypártok

a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokon az ellenzéknek — mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn újságíróknak, az első egyeztetést követően.

Beszámolt arról, hogy továbbra is hat alelnöke lesz az Országgyűlésnek — közülük egy a törvényalkotásért felelős –, amelyből kettőt tölthet be a két ellenzéki lista egy-egy tagja, és ahogy a megelőző ciklusban is, tizenöt bizottságot alakítanának.

Beszámolt róla, hogy a bizottságok elnevezései sem változnak, és továbbra is tízet kormánypárti , ötöt pedig ellenzéki elnök vezet majd. A bizottsági alelnökök aránya is változatlan marad, húszat tölthet be ellenzéki, míg negyvenet kormánypárti politikus.

Az öt ellenzéki vezetésű bizottság közé sorolta a nemzetbiztonsági, a fenntartható fejlődés, a költségvetési, a népjóléti és a vállalkozásfejlesztési bizottságot. Elmondta, az ellenzék hét parlamenti jegyzői helyet is kap.

Szerinte így érvényesül a választói akarat, az pedig nem tartja elfogadhatónak, hogy az általa „Gyurcsány-listának” nevezett ellenzéki összefogás tagjai hat pártként lépjenek fel a Parlamentben. Kocsis Máté arról is beszámolt, hogy a parlamenti eskütétel időpontja fix, aki nem vesz részt azon, az elnök és a házbizottság által meghatározott új időpontban teheti le esküjét, vagyis nem az érintett képviselő dönthet annak időpontjáról.

A fideszes politikus kijelentette, a legfőbb népképviseleti szerv megalakulása méltóságteljes, ünnepélyes pillanat. Aki azon nem vesz részt, az nemcsak képviselő nem lesz, de nem is választható meg egy tisztségre.

Beszámolt arról is, hogy a kormánypártok ezúttal a „viszonosság” elvét alkalmazzák majd, így ha egy frakció nem szavazza meg a kormánypárti tisztségviselőket, a kormánypártiak sem fogják megszavazni az érintett frakció tisztségviselőit.

Kocsis Máté az egyeztetést értékelve megjegyezte, hogy a DK képviselői többször jelezték, hogy az elhangzottakról még egyeztetniük kell. Kifogásolta azt is, hogy az a párt, amely a nyilvánosság előtt azt hangoztatta, hogy nem vesz részt az alakuló ülésen, a bizottsági helyek elosztására eljött.

Kocsis Máté azt mondta, ezt hitelességi kérdésként fogja fel. Hozzátette, Fekete-Győr András, a Momentum leendő frakcióvezetője — aki a nap folyamán öt feltétel teljesüléséhez kötötte, hogy pártja teljes mértékben részt vegyen a parlamenti munkában — érdemben nem szólalt fel a megbeszélésén.

A Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte, a momentumos politikus „belegabalyodott a saját lábába, elcselezte magát, nem tud belőle kijönni„, mivel már szeretne abból visszakozni, hogy pártja nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, amit „a sajátjai nem engednek„. A kormánypárti politikus szerint a politikus azon töri a fejét, hogyan lehetne a bizottsági pozíciókat megszerezni, ezért írt levelet, amelyben feltételeket szabott.

Kocsis azt állítja, Fekete-Győr nem akarja, hogy ezeket a feltételeket elfogadják a kormánypártok, mert a törvényalkotás folyamatát, illetve a momentumos politikus feltételeit figyelembe véve — az érdekképviseleti szervekkel való egyeztetéseket lefolytatva –, Fekete-Győr András másfél évig nem lenne parlamenti képviselő.

A levél a nyilvánosságnak szólt, azért, hogy Fekete-Győr András mentse a rossz döntéséből adódó helyzetet — mondta, megjegyezve, ha a Momentum komolyan gondolta feltételeit, akkor az Országgyűlés elé terjesztheti azokat.

Kérdésre elmondta, várhatóan

hét ellenzéki és két kormánypárti frakció lesz az Országgyűlésben,

és szerinte ez az ellenzéknek nagyon sok előnyt jelent. Példaként említette, hogy napirend előtt hét ellenzéki, míg csak két kormánypárti felszólalás lesz, de ez lesz az arány az interpellációknál, az azonnali kérdéseknél és a kérdéseknél. Megjegyezte, arra kell készülni, hogy a parlamenti ülések időtartama hosszabb lesz az eddig megszokottnál.

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy az alelnöki, bizottsági elnöki és bizottsági helyekről az ellenzéki pártoknak maguk között kell megegyezniük a listás eredmény figyelembe vételével. Rendkívül rossz hangulatú, elsősorban politikai vitának nevezték az ülésen elhangzottakat a Mi Hazánk Mozgalmat képviselő résztvevők.

Toroczkai László pártelnök azt mondta, vita azon bontakozott ki, „hogyan tekintsünk a pártokra”, hiszen az ellenzéki összefogás egyes szereplői önállóan nem tudtak volna a parlamentbe jutni. Amikor a parlamenti tisztségek elosztásáról kérdezték, jelezte, pártjához a vállalkozásfejlesztési és a mezőgazdasággal foglalkozó bizottság vezetése állna közel.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese hozzátette: szeretnék, ha pártjuk delegálná a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, mert nem akarják, hogy „egy globalista lista képviselője” töltse be „a magyar nemzet szempontjából ennyire meghatározó” tisztséget.

A megbeszélés többi résztvevője nem tartott sajtótájékoztatót. A tárgyalásokat szerdán folytatják.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek