Az Európai Ügyészség kimondta: Magyarország is érintett a határon átnyúló bűnügyekben

Hivatalos.

Elkészült az Európai Ügyészség első éves jelentése. A dokumentum egyelőre egy féléves beszámoló, tekintve, hogy az uniós nyomozó testület tavaly júniusban kezdte meg a működését. Magyarország nem tagja az ügyészségnek, holott a számokból kiderült: Ez indokolt lenne.

Az Európai Ügyészségben az uniós államok közül 22 a tagja, a nyomozó hatóság azokat az ügyeket vizsgálja, ahol a kárérték 10 ezer és 100 ezer euró közötti és ha az uniós költségvetést érintő

  • csalás,
  • korrupció,
  • pénzmosás
  • vagy határokon átnyúló áfacsalás valósult meg.

A román Laura Codruta Kövesi főügyész az Európai Parlament két szakbizottsága előtt számolt be az eddigi tapasztalatokról. A következő számok jellemzik az első összegzést:

  • több mint 2800 bűncselekményről szóló bejelentést regisztráltak,
  • 515 vizsgálatot indítottak, ebből
  • 30 eset határon átnyúló bűncselekményt érintett,
  • az elkövetési érték 5,5 milliárd euró,
  • 145 millió eurós vagyont sikerül lefoglalni.

Utóbbi adatot sok képviselő kevesellte, különösen ahhoz képest, hogy 5,5 milliárd euró volt az okozott kár. Kövesi megemlítette, hogy

ez a pénz még mindig háromszorosa az ügyészség éves költségvetésének.

Beszélt arról is, hogy az esetek több mint fele határon átnyúló áfacsalás, amelyek bonyolult ügyek, néha több mint 50 gyanúsított és 4-5 tagállam érintett az ügyekben.

Eddig 61 ügyet zártak le véglegesen, Kövesi szerint azonban már most megfigyelhető, hogy sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni azáltal, hogy párhuzamosan különböző tagállamok hatóságait közvetlenül is meg tudják keresni.

A főügyész problémának nevezte a különböző jogrendszerek meglétét, az ebből fakadó eltérő büntetőjogi megítélést és több esetben

a tagállami együttműködés hiányát is.

Ami a magyar érintettséget illeti, meglehetősen árulkodó adatok találhatók az éves jelentésben. Öt uniós tagállam nem vesz részt azt Európai Ügyészség munkájában:

  • Magyarországon kívül
  • Lengyelország,
  • Svédország,
  • Írország
  • és Dánia.

A határon átnyúló ügyek közül

17 érinti Magyarországot,

a legmagasabb szám a lengyeleké, 23, míg a másik három ország összesen nyolc esetben kerül elő.

Ami a magánszemélytől vagy szervezetektől származó bejelentéseket illeti, itt az ügyészségi munkában részt nem vevő államok közül

magasan Magyarország áll az első helyen, 28 bejelentéssel.

(via, hvg.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2022/04/20/tudatosan-jatsszak-ki-orbanek-az-unios-normakat-az-europai-parlament-ujabb-jelentese-szerint

Valódi Hírek