Jön a húsvét: Mutatjuk, milyen forgalomra számítanak az áruházak

Nem tesz jót az infláció.

„Az infláció óvatosabbá teszi a vásárlókat, többet válogatnak, de a drágulás ellenére mennyiségben is bővülni fog a húsvéti forgalom a tavalyihoz képest”

– mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Ebben az időszakban megugrik a vásárlás élelmiszerekből, de most nagyon élénk az iparcikk-üzletek forgalma is – tette hozzá.

A keresetek emelkedése és az év eleji juttatások miatt nőtt a háztartások vásárlóereje, ami megjelenik az üzletekben, a növekvő jövedelmek lehetővé teszik, hogy többet vásároljanak a családok.

A szakember szerint a forgalom növekedése nagyobb arányú lesz az iparcikkeknél, mint mondta, a többletjuttatásokat

nagyobb értékű beszerzésekre

költik a családok. Hozzátette azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások megszűnése után szívesen térnek vissza a hagyományos üzletekbe a vásárlók.

Az Aldi jelentős forgalomnövekedésre számít a húsvéti szezonban az előző év hasonló időszakához képest; a bővülést az is segíti, hogy idén az ünnep fizetés utáni időszakra esik, így a húsvét előtti nagybevásárlások során több vásárlóra és nagyobb költésre van kilátás

– közölték az MTI-vel.

A vállalat erős keresletet tapasztal az élelmiszerek területén, ugyanakkor érzékelhető a fogyasztók szokásosnál is nagyobb árérzékenysége, így a vásárlók jelentős része az

olcsóbb, illetve az akciós

termékeket keresi, és sokan időzítették vásárlásukat a kuponakciók időszakára. A legerősebb forgalom a nagypénteket megelőző csütörtökön és nagyszombaton várható.

Az ünnepet megelőző időszakban a vásárlások átlagos értéke jelentősen, akár 30-40 százalékkal is meghaladja a máskor tapasztaltat.

Az Auchan kétszámjegyű forgalomnövekedést vár a tavalyi húsvéti időszakhoz képest.

Kiemelték, hogy a húsvéti csokoládék esetében darabeladásban is kétszámjegyű a növekedés, sonkák esetében pedig közel 10 százalékos.

Az áruházlánc szerint érezhető a pozitív hatása annak, hogy az idei ünnepet már nem érintik a járvány miatti korlátozások, a vendégvárás érződik a sós-fűszer, az édesség és az ital területeken is – közölték.

Az Auchan tapasztalatai szerint a magasabb kategóriás és az akciós termékek iránt van nagyobb kereslet. A húsvét a második legerősebb szezonális időszak a karácsony után, ezzel indul a tavaszi nem-élelmiszer szezon is.

A CBA tájékoztatása szerint az eddig tapasztaltak alapján egyértelműen magas forgalomra számítanak, a 10 százalékot is meghaladhatja az idei húsvéti forgalom növekedése az előző évihez képest. A decemberi forgalmi szintet ugyanakkor valószínűleg nem fogja elérni.

A vállalat már a 2021-es szezonban is kevéssé érzékelte a koronavírus-járvány negatív hatását, akkor is emelkedett forgalmat tapasztaltak.

A CBA is kiemelte, hogy az idei húsvét kedvező időszakra esik, mert a fizetések után lesz az ünnep. Az utolsó héten a legnagyobb a vásárlói roham, nagyjából 20-30 százalékkal többet költenek a vevők egy-egy vásárlásnál, és jóval többen is vásárolnak ezekben a napokban az átlagos időszakhoz képest. Az online térben is megélénkül ilyenkor a forgalom – tették hozzá.

A Penny a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is jelentős bővülést vár, az üzletlánc tavalyi adatai alapján az ünnep előtti és alatti időszak forgalma a vállalat éves forgalmának 4 százalékát teszi ki, tehát fontos szerepe van az éves eredményben.

A Penny a forgalomra hatást gyakorló tényezők között említette

  • az árstopot,
  • a SZÉP-kártya kiterjesztését a kiskereskedelmi szektorra,
  • az élelmiszerek drágulását,
  • az akciós árak, valamint a különböző promóciók felértékelődését.

Az élelmiszerek drágulása kapcsán a Spar azt közölte: a vásárlói szokások annyiban változtak, hogy az alacsonyabb árfekvésű termékek forgalma némiképp megnőtt.

A Tesco úgy látja, hogy visszatérhet a járvány előtti lendület a húsvéti fogyasztásban. A visszarendeződés az év során már korábban megkezdődött, és arra számítanak, hogy az idei húsvét a 2019-eshez hasonló forgalmú lesz.

Az áruházlánc szerint érezhető a kedvezőbb árú élelmiszerek felé történő forgalomeltolódás. Prémium termékeiket főként a magasabb jövedelmű vásárlók keresik, ők egyelőre korlátozott mértékben váltanak olcsóbb termékekre.

A Tesco jelezte, a húsvéti forgalom a várható növekedés ellenére sem közelíti majd meg a tavalyi karácsonyi szezon forgalmát, mert karácsonykor a nagyértékű ajándékok sokkal népszerűbbek, míg húsvétkor ezek kevésbé meghatározók.

(via RTL.hu)

Valódi Hírek