Választási csalás: Közmunkásokkal hordatja ki Koncz Zsófia szórólapjait a Fidesz Ongán

Eljutott hozzánk az ezt leleplező hangfelvétel.

Helyi közmunkásokkal szóratják ki munkaidőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán a helyi fideszes jelölt, Koncz Zsófia kampánykiadványát – derül ki a Nyugati Fényhez eljuttatott hangfelvételből.

Az egyik közmunkás megkérdezte a hangfelvétel készítőjét, kell-e neki szórólap, mire ő visszakérdezett, hogy milyen.

Adj már neki egy Koncz Zsófiát, hadd nézegesse! Úgyis olyan szép…

— felelte egy másikuk.

A férfi rákérdezett, merre hordják a kampányújságot, amire azt a választ kapta, hogy a Sport és a Gyöngyvirág utcában, legutóbb pedig a település felső részén jártak.

A kérdező arról is érdeklődött, hogy fizetnek-e a tevékenységükért.

Nekünk nem, csak kihajtják — felelte a közmunkás, azonban egy Ildi nevű nőt emlegetett, aki pénzt vesz fel a feladatkiosztásért.

A nő értesülésünk szerint a közmunkások csoportvezetője, bizonyos Molnárné Ildikó lehet.

A kérdező felvetette, munkaidőben nem végezhetnének kampánytevékenységet közmunkásként, erre az egyikük úgy replikázott, hogy „én ezt mondtam„.

Az is elhangzott, hogy az „úri negyedben” — amelyet információink szerint a városrész új építésű házairól neveztek el a közbeszédben — nem kérték az újságot, mert

ki nem bírják állni” Koncz Zsófiát.

Mondom én az embernek, jól van már, mi baja van, nekünk ez a dolgunk, hogy szórólapozzunk”

— érvelt az egyik közmunkás nő.

Ezért Ildi kap pénzt, és látod, ő is azt mondja

— utalt arra, hogy még Molnárné Ildikó sem ért egyet a tevékenységgel, mégis meg kell bíznia őket, hogy végezzék el a munkát.

A felvételt itt lehet meghallgatni:

.

Valódi Hírek