Letartóztatták a Mészáros-Várkonyi esküvőt védő cég vezetőit, akik a felcsúti stadiont is őrzik

Nem cáfolták.

A Magyar Hang írta meg, hogy március első heteiben előzetes letartóztatásba kerültek egy Mészáros Lőrinc-közeli biztonsági cég, az Eurovéd Security vezetői. Az információt a vállalkozás a lapnak adott válaszában

nem cáfolta.

A Magyar Hang úgy értesült, hogy a NAV több száz millió forintnyi készpénzt foglalt le a házkutatások során. A felcsúti-bicskei cég alkalmazottai ügyeltek a biztonságra

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjén, és ők őrzik a felcsúti stadiont is.

A 24.hu tavaly írt a vállalkozásról, ebből kiderült, hogy ők őrzik

Mészáros tihanyi nyaralóját és a Mészáros-cégekhez tartozó szállodákat, irodaházakat is.

Az Eurovéd 2016 és 2020 között megötszörözte forgalmát, az utolsó elérhető, 2020-as beszámolójában

már 1,4 milliárd forintos bevételről számoltak be.

Az ügyészség közleménye szerint, melyben cégnevet nem is említenek,

a cégek több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak

a költségvetésnek 2017 és 2021 között. A Magyar Hanghoz eljutott információk szerint köztük van T. N. cégtulajdonos, és rokona, B. I., aki ügyvezetőként tevékenykedett. További részletek a Magyar Hang cikkében.

(via hang.hu / 444.hu)

Valódi Hírek