Ezentúl stoptáblák lesznek minden boltban.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be január 12-én, hogy hat alapvető élelmiszerre hatósági árat vezetnek be.
A Karmelita kolostorból bejelentkezve a miniszterelnök azt közölte: a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát a kormány
a 2021. október 15-i szinten rögzíti.
Az egy nappal későbbi kormányinfón Gulyás Gergely a fenti listát a csirkefarháttal is kiegészítette. A döntés február elsején lép életbe.
Az árstopról a boltoknak információs táblákon is tájékoztatniuk kell a vásárlókat, az erről szóló, Rogán Antal által jegyzett rendelet szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben.
A boltosoknak még arculati kézikönyv is jár a táblák kihelyezéséhez. A figyelmeztető táblák így fognak kinézni:
Ezt a táblát hipermarketekben, szupermarketekben, diszkontáruházakban és 200 négyzetméternél nagyobb területű boltokban kötelezően el kell elhelyezni jól látható helyen, a kisebb boltokban a kereskedő döntheti el, melyik színváltozatot használja.
A rendelkezések betartását február 1-jétől a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatósága ellenőrzi.
Ha a hatóság jogsértést tapasztal, akkor kötelezően bírságol. Az 50 ezertől 3 millió forintig terjedő bírság többször is kiszabható, második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet. Ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható.
Ha az élelmiszerárstop megszegéséről fogyasztótól érkezik panasz, azt a hatóság közérdekű bejelentésként kezeli és haladéktalanul kivizsgálja — idézi a közleményt az MTI.