A Karmelita kolostor elé vonult az ellenzék, miután az ügyészség visszadobta a DK feljelentését Völner Pál ellen

Ott hagytak egy kis ajándékot Völnernek.

„Az elmúlt napok nyilvánosságra került dokumentumai alapján jogos a kérdés, hogy mi folyik a Karmelita kolostorban. Kormányzás folyik, vagy egy bűnszervezet irányítása?”

— kezdte Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az ellenzék közös sajtótájékoztatóját. Ahogy korábban megírtuk, Völner Pál és Schadl György magas rangú állami tisztviselőknek segítettek a jogi vizsgák megszerzésében.

Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője az M100-as autóútról beszélt, amelynek

„a szerződéseit a Pénzügyi Minisztérium elkaszálta, ennek az egyik szakaszának az építője lett volna konzorciumban az a Dömper Kft., ami ezer szállal kötődik Völner Pálhoz.”

Gelencsér Ferenc, a Momentum I. kerületi alpolgármestere is felszólalt:

„Nemcsak a király, hanem a teljes udvar meztelen. Rogán Antal és közvetlen jó barátja, kabinetfőnöke úgy szerzett érdemjegyeket az egyetemi vizsgákon, hogy

még vizsgázni sem ment el.”

Hozzátette,

„Szijjártó Péter állította ki Schadl Györgynek azt a diplomataútlevelet, amivel megpróbált az igazságszolgáltatás elől Dubaiba menekülni.”,

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese is kérdéseket tett fel:

„Választ kell kapnunk, hogy valóban volt-e mutyi más minisztériumokkal. A magyar választópolgárok választ várnak, mi pedig ezeket a kérdéseket feltesszük a miniszterelnöknek.”

„Mai hír, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke vásárolt meg azt a fél milliárd forintot érő ingatlant, amely a bírósági végrehajtó karhoz tartozott.

Aki Orbán Viktornak Mészáros Lőrinc, az Rogán Antalnak Nagy Ádám.”,

mondta Lukácsi Katalin, az MMM elnökségi tagja.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője arról beszélt, hogy az ügyészég elutasította a DK feljelentését Völner Pál ügyében.

„Vérlázító, hogy a fideszes kiváltságosok most egymást próbálják kimosni az újkori magyar politika történet leggusztustalanabb és legnagyobb korrupciós botrányából.”

— mondta.

„Egy pókhálószerűen felépülő, maffia működés zajlik a fejünk felett. Ennek a pókhálónak a közepén Rogán Antal ül.”

— vonta le a következtetést Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője.

A sajtótájékoztató után az ellenzéki képviselők feltűzték a nyílt levelüket a Karmelita kolostor előtti kerítésre.


.

Valódi Hírek