Hollik István úgy értesült, az ellenzék legalizálni akarja az illegális migrációt

Nagy a baj.

A baloldal továbbra is támogatja a bevándorlást, és Brüsszel kérésének eleget téve, legalizálni akarja az illegális migrációt – hazudta csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában a Fidesz „kommunikációs igazgatója”.

Hollik István a videóban arról magyarázott: jelentősen nőtt a migrációs nyomás 2021-ben Európában, így Magyarországon is, a nyugat-balkáni és a tengeri migrációs útvonalak mellett létrehoztak egy új, keleti útvonalat is, ami tovább rontott a helyzeten.

Hollik köszönetet mondott azoknak a katonáknak és rendőröknek, akik védik a magyar határt, a déli határkerítést. Nekik köszönhető ugyanis – tette hozzá -, hogy Magyarország továbbra is biztonságos, miközben csak idén több mint 100 ezer illegális határátlépési kísérlet történt.

„A magyar baloldal is bevándorláspárti, ezt bizonyítja, hogy a baloldal kiválasztott miniszterelnök-jelöltje többször is támadta a kormány, illetve a Fidesz-KDNP bevándorlásellenes politikáját.

Sőt, még ennél tovább is ment, hiszen azokat a magyar vidéki embereket, akik ellenzik a bevándorlást egyszerű, tudatlan és ostoba embernek nevezte”

– hazudta Hollik István.

Úgy fogalmazott: „Nagyon úgy tűnik, hogy a baloldal álláspontja nem változik: 2015 óta támogatják a bevándorlást.”

A Fidesz-KDNP és a kormány továbbra sem enged Brüsszel és a magyar baloldal nyomásának, hiszen a magyarok – Európában egyedülálló módon – népszavazáson nyilvánították ki akaratukat a kötelező kvótáról és az illegális bevándorlásról – hangoztatta.

„Éppen ezért továbbra is azon leszünk, hogy megvédjük Magyarországot a bevándorlóktól, megvédjük Magyarországot a migráció által okozott veszélyektől. Magyarország a magyaroké, nekünk kell tehát megvédenünk, mi ezen leszünk 2022-ben is”

– mondta fel az egybites propagandaszöveget Orbán Viktor felhúzható droidja.

.

(MTI korrigálva)

 

Valódi Hírek