Novák Katalin Londonban: Mindig is EU-párti politikus voltam

Eldicsekedett azzal is, hogy szerinte Magyarországon költik az egyik legtöbbet családtámogatásra a világon.

A legutóbbi időszak folyamatainak tükrében sikeresnek tűnik a magyar kormány családpolitikája – mondta hétfőn Londonban a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin, aki egynapos látogatásra érkezett a brit fővárosba, hivatalos programja előtt magyar és brit újságíróknak tartott tájékoztatóján azt állította: a magyarországi családpolitika egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kelt, mivel a demográfiai adatok azt jelzik, hogy ez a politika sikeres.

Az ország demográfiai összképe még mindig negatív, de a folyamatok szerinte jó irányba tartanak: 2011-ben, a legutóbbi mélyponton a magyarországi termékenységi ráta 1,23 volt, mára azonban elérte a 1,56-os szintet.

Novák Katalin úgy tudja, hogy ez a demográfiai mutató Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül.

A miniszter megjegyezte azt is, hogy például Nagy-Britanniában az ellenkező irányba tart, vagyis az utóbbi években csökken a termékenységi ráta.

Hozzátette: az unió országai közül Magyarországon a második legmagasabb a nők foglalkoztatási rátájának növekedési üteme, és a munkaerőpiac vonzó az édesanyák számára is.

Novák Katalin elmondta, hogy a már elfogadott jövő évi költségvetés a hazai össztermék (GDP) 6,2 százalékát fordítja családtámogatásokra, ami világviszonylatban is a legmagasabb arányok közé tartozik.

Novák Katalin kijelentette: mindig is EU-párti politikus volt, és most is hisz abban, hogy Magyarország érdeke azt diktálja, hogy az európai felépítmény része legyen.

Novák szerint ugyanakkor az Európai Bizottság egyre inkább olyan politikai szerepet vállal magára, amely nem volt eredeti feladatai között, és a bizottsági tagok is mind gyakrabban tesznek olyan politikai megnyilatkozásokat, amelyeknek nincs alapjuk.

Ebben a helyzetben bármelyik tagországgal bármi megtörténhet, és itt nemcsak Magyarországról vagy Lengyelországról van szó – tette hozzá.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek