Már 25-en fagytak halálra Magyarországon október óta, többen a saját fűtetlen házukban

„Kinek mit intézett a kormánya.”

Október eleje és november közepe között már 25-en lelték halálukat fagyhalál következtében Magyarországon – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum.

Mint írják, az elhunytak többségükben idős, magányos, beteg emberek voltak, és fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

A fagyhalál olyanokat is magával ragadott, akik a szabad ég alatt éjszakáztak fagyos, vagy fagy közeli hőmérsékleten.

A szervezet megjegyzi: nem szükséges nulla fok alatti hőmérséklet ahhoz, hogy valaki végzetesen kihűljön. Elég plusz 5-10 fok is a legyengült, idős, beteg embernek ahhoz, hogy a helyrehozhatatlan bekövetkezhessen.

Hozzátették: nem csak idősek vannak a fagyhalál áldozatai között.

(mszfszk.hu)

Valódi Hírek