Rákay Philip felrobban a dühtől: Szerinte a brutális baloldali véleményterror miatt korlátozták az oldalát

Ideges amiatt, hogy nem ér el mindenkihez.

Rákay Philip új Facebook-oldalt indított, mert állítása szerint eddigi csatornájának, a Patriótának az elérését radikálisan korlátozza augusztus óta a közösségi oldal. Mivel Rákay nem ér el kellő számú emberhez, új platformon jelenik meg. A fideszes megmondóember szerint nem lehet őt betiltani.

A kormánypárti véleményvezér arról beszélt, azért kezdtek a Megafonnal közös médiafelületek építésébe, mert ”

elegük volt abból, hogy a jobboldali, patrióta hangokat elnémítják az interneten„.

Rákay azt mondta, fellázadtak az ellen, hogy mindenhonnan „globalista, baloldali mantra” dől az emberekre.

Azt is elmondta, mi volt a céljuk a Facebookon való megjelenéssel. „Egy évvel ezelőtt, a Megafonnal a hátunk mögött, bementünk ebbe a balliberális homokozóba, és nem az történt, hogy csendben meghúztuk magunkat az egyik szegletben, hanem

elvettük a vödreiket és a lapátjaikat is, ami nagyon idegesíti őket.

Sokmilliós eléréseinkkel tönkretettük a játékukat, ezért jött a nekik nem tetsző vélemények korlátozása” — jelentette ki.

Kovács István, a Megafon Központ alapítója azt mondta, céljuk, hogy Rákay a legnagyobb magyar politikai véleményvezér legyen. Szerintük a Facebooktól semmi jóra nem lehet számítani, ennek ellenére azonban a választások előtt fél évvel muszáj jelen lenniük az oldalon, és mindent megtesznek azért, hogy meghekkeljék a közösségi portált.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek